„Katonáink nyugodjanak abban a földben, amely befogadta őket. Emléküket itthonról is megőrizzük, tragédiájukra örökké emlékezni fogunk.” (ifj. Sarkady Sándor - Szabó Péter : Soproniak a Don-kanyarban)

A rendezvény első perceiben a II. Magyar Hadsereg katonáira emlékeztek, akik 67 éve a Donnál Magyarországért harcoltak. Hazájukért küzdöttek országunk határaitól mintegy 2000 km távol, az utolsó leheletükig. Azokra gondoltak, akik a doni poklot megjárták, s családtagjaikra is, akik évtizedekig várták vissza a férjet, apát, testvért, rokont, akiknek életébe visszavonhatatlanul beleivódott a tragédia.

„A 20. század Mohácsaként” is szokták nevezni a doni katasztrófát, azonban amíg a mohácsi síkon huszonhatezer magyar vitéz veszett oda, a Don-kanyarnál ötvenötezerre tehető a hősi halált haltak száma, a II. Magyar Hadsereg vesztesége megközelítette a 150 ezer főt.

Január 12. a doni áttörés napja, emlékeztet a borzasztó halálra, egy kis ország szenvedésére és 150 ezer magyar hősre. A II. Magyar Hadsereg megsemmisülése nagyon sokáig tabutéma volt, amiről csak hallgatni lehetett. A túlélők közül már kevesen vannak köztünk. Ők azok, akiknek miután hazatértek a frontról vagy a hadifogságból, hallgatni illett mindarról, amit átéltek.

A megemlékezés után Németh László iváni iskolaigazgató előadását hallhatta a közönség, melyben rávilágított arra a tényre, hogy Magyarország a földrajzi elhelyezkedéséből, valamint a történelmi előzményekből adódóan nem kerülhette ki azt a szerepet, amelyet a világháború során betöltött. Az előadást követően kötetlen beszélgetés alakult ki az előadó és a résztvevők között.


Írta: Lévainé Soós Klára

Programbeszámoló rovat további cikkei