A magyarországi Fertő-táj elkülöníthető részletei a Fertőmelléki-dombsor; maga a 75 km2-es, 88%-ban elnádasodott tó a határtól a domblábi rétekig; s a Hegykőtől-Sarródig terjedő szikes rétek, puszták, nádasok világa, amely tulajdonképpen a Fertő-zug dél-keleti csücske, s átmenetet alkot a Hanság felé.
A Fertő Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize. Hossza 35 km, szélessége 7-15 km, felülete 309 km2. Vízgyűjtő területe 1230 km2 mindössze négyszer nagyobb, mint a tófelület. Vízmélysége átlagosan 50-60 cm, a legmélyebb részeken sem haladja meg a 180 cm-t. Felszíni hozzáfolyása a Wulka- és Rákos-patak, természetes állapotában lefolyástalan. Vízleeresztés a Hansági-főcsatornán keresztül a fertőújlaki zsilip nyitásával lehetséges.
Hidrológiai paraméterei alapján sztyepptó, a kontinentális síkvidéki sós tavak utolsó, legnyugatibb fekvésű reprezentánsa. Vizére jellemző a sekélység, a nagyméretű vízszintingadozás és a magas sótartalom. A tavon belül a nyílt víz és a csatornák vízminősége markánsan különbözik: míg az előbbiek opalizáló szikes tavi vizek, addig az utóbbiak a kioldott humuszsavaktól mélybarna színűek.
A tó korát mintegy 20 ezer évre becsülik, a Hanság-medencével egyidejűleg, a jégkorszak végén földkéregmozgások (tektonikus lezökkenések) során jött létre. A rómaiak "Lacus Peiso" néven ismerték és id. Plinius feljegyezte időszakos teljes kiszáradását. Ez a történelem során többször is megismétlődött, utoljára a 19. század '60-as, '70-es éveiben. Ősi háborítatlanságában a Fertő és a Hanság vízjárta, tőzeges vidéke összefüggő vízrendszert alkotott egészen a XVIII. század második feléig.
Napjainkban a Fertő - nevéhez méltóan - a tavi szukcessziósorozat előrehaladott stádiumában van. A magyarországi részen a feltöltődés következtében a part menti nádas mind nagyobb területeket hódít el. Jelenleg a tó felületének több mint felét borítja. Az elnádasodás üteme a déli részeken gyorsabb, itt helyenként a nádas szélessége eléri az 5-6 km-t. A magyarországi Fertőrész nádasaiba kb. 240 km hosszúságú csatornahálózatot vágtak, amelyen a síkvíz és a nádasba záródott belső tavak is megközelíthetők. A tavak - Herlakni-, Oberlakni-, Hidegségi-tó, Átjáró-tó, Nagy határtisztás-tó, stb. - a parttól és a nyílt víztől is távol fekszenek.
A fertő-tavi hajózás kb. 5-10 kikötőt és kb. 15-20 nagyobb hajót jelent. A hajók jellemzőit főképpen a rendkívül kicsi vízmélység (kb. 1,5 m) határozza meg. Megfigyelhető, hogy az esetek nagy részében hajók teste üvegszálas műanyagból van, fenekük viszonylag lapos, merülésük kicsi, felépítményük 1-2 szintes. Meghajtási módot illetően a műanyag test miatt a hajó fartükréből kinyúló külső Z-hajtóművet alkalmazzák, kormánylapát és tengelyen végződő hajócsavar nem jellemző. A hajók méreteit tekintve kb. 20 m-nél hosszabb hajó nem található, ez maximum 200-300 fő utasbefogadóképességet jelent hajónként. A méretből adódóan a hajók nagy része egymotoros, orrsugárkormány nem jellemző. A hajókon a kialakított kerékpárszállító hely gyakori, mivel a Fertő-tó körüli kerékpárút miatt nagy a kerékpáros túristák száma. A hajók ki-be szállítására használt kikötők facölöpös megoldásúak, betonpartfal nem jellemző. A tó méretéhez képest nagy számú vitorlás található meg a kikötőkben (összesen kb. 1000-2000 darab). A Fertő-tavon a belső égésű motorral hajtott sport- és kedvtelési célú hajók közlekedése nem engedélyezett.
A Fertő eredete és múltja sokat vitatott kérdés. Régészeti feltárások következtében tudjuk, hogy a tó környéke már az újkőkor óta lakott. A rómaiak Pelso, Pejso illetve, Peiso név alatt ismerték. A Pelso nevet a Balatonra is alkalmazták. A német Neusiedler See a Zoltán fejedelem által a 10. században betelepített besenyő őrtelepre utal.
A 4. században állítólag Galerius császár kiszárítatta, de az csakhamar megtelt vízzel. A 14. században kisebb lehetett a jelenleginél. A közepe táján volt a legkeskenyebb, ahol vámot szedtek. Az a fertői monda, hogy több község elöntése által Giletus fraknói herceg korában jött volna létre, teljesen alaptalan. A tó gyakori áradása és apadása több oklevélben is nyomon kisérhető.
A tónak a 19. században történő kiszáradása volt a legnevezetesebb. 1855-ben vették észre, hogy a tó víze a rendes partjairól visszahúzódik. Eleinte igen lassan, majd szemmel láthatóan beljebb húzódott, míg 1866 júliusában teljesen eltűnt. A fennmaradt iszap annyira telítődött vízzel, hogy abban veszélyes volt járni. 1869-ig teljesen száraz volt a medre. Ezért azt felszántották és gazdasági épületek keletkeztek benne. A kiszáradás oka a nagy szárazság volt. A belé ömlő patakok vize is elapadt. A kiszáradás után belsejében sók keletkeztek. A szikpor különösen a keleti parton virágzott ki. A lakók összesöpörték és szappant készítettek belőle. A kiszáradás alatt a délibáb megjelent.
A trianoni békeszerződéssel vált határmenti tóvá.
Forrás: www.wikipedia.hu
A Fertő tó sztyepptó, azaz síkvidéki, szikes, sós állóvíz. A környékén két tájegység találkozik. Maga a tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik. A tótól keletre húzódó táj kisebb szikes és sós tavaival, homokos síkságaival az Alföldre hasonlít. Nyáron viszont hűvösebb és csapadékosabb, mint az Alföld. A nyugati partot szegélyező dombsor nem a Soproni-hegység nyúlványa, önálló dombvonulatként tartjuk számon, mint Fertőmelléki-dombsor. A dombvonulatot ismét szikes rétek követik. Ez az átmeneti táj vezet át a Hanság égerlápjai és mocsarai és a csáfordi tőzikés erdő különlegesen gazdag élővilágához.
A tavat kettő patak táplálja. A Wulka ,amely a Rozália-hegység és a Lajta-hegység patakocskáinak a vízével gyarapodva ömlik Fertőfehéregyháza (Donnerskirchen) mellett a tóba, valamint a Rákos-patak, mely Fertőrákosnál ömlik a Fertőbe, ezt láthatjuk is. Lefolyástalan vizében és iszapjában magas a nátrium koncentrációja, amely különböző anionokhoz kapcsolódik. Emiatt a víz erősen lúgos és sós. Ezért az iszapja gyógyhatású, a keleti part viszont szikesedik. Állandó partvonala nincs, kiterjedése folyamatosan változik. A történelem során többször is kiszáradt; úgy 100-120 évenként történik meg, hogy a vize teljesen eltűnik, de volt olyan is, hogy Balaton méretűre duzzadt és öt falut elnyelt.
Különlegessége az időnként, viharos szél idején előforduló ferde vízállása. Például 1888. március 29-én 81 cm-es vízszint különbséget mérték a tó déli és északi partja, a magyar Fertőboz és az osztrák Nezsider között. 1926. októberében az öt napig dühöngő vihar 80 km?-es területről fújta el a vizet.
A hatalmas nádrengeteg, az iszapos pocsolyák és a nyílt vízfelület sokszínű madárvilág élettere. Nagy kócsag (Egretta alba), vörös- (Ardea purpurea) és kanalasgém (Platalea leucorodia), nyári lúd (Anser anser), búbos vöcsök (Podiceps cristatus), barna rétihéja (Circus aeruginosus) fészkel itt. A gyékényes nádszegélyekben pedig barkóscinege (Panurus biarmicus), sitke (Lusciniola melanopogon), a parti zónában kékbegy (Luscinia svecica) talál otthonra. Nagy szerepe van e területnek a madárvonulásban is. Énekesmadarak százezrei keresik fel a nádast, több tízezres vetési lúd- (Anser fabalis) és nagy lilik- (Anser albifrons) csapatok tanyáznak a Madárvárta-öbölben és a vele összefüggő, ausztriai Ezüst-tavon. A déli öblök iszapzátonyain apró- (Calidris minuta), havasi- (Calidris alpina) és sarlós partfutók (Calidris ferruginea), pajzsos- (Philomachus pugnax), réti- (Tringa glareola) és erdei cankó (Tringa ochropus) csapatok keresik táplálékukat, de a rétisas (Haliaëtus albicilla), a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis), a batla (Plegadis falcinellus), a halászsas (Pandion haliaëtus), a vándorsólyom (Falco peregrinus) és más ritka madarak szintén előforduló vendégek.
A halállomány jellemző fajai a réti csík (Misgurnus fossilis), a süllő (Lucioperca l.), a csuka (Esox lucius) és a garda (Pelecus cultratus). Értékes és fajgazdag a vízi gerinctelen fauna, s a nádas rovarvilága is számos ritka fajt rejt. Nagy faj- és egyedszámban fordulnak elő például a nádi bagolylepkék (Archanara sp), közöttük ritkább fajok is.
A Kárpát-medencét nyugatról megkerülő vonuló lepkefajok is sokszor útba ejtik a Fertő térségét. Rendszeresen lehet találkozni halálfejes lepkével (Acherontia atropos) errefelé, folyófűszender példányok (Herse convolvuli) pedig nagy mennyiségben jelennek meg nyaranta a szürkületi órákban a Fertő-menti falvak virágágyásokkal díszített utcáiban. Jelentős állománya van a Berni Egyezményben szereplő, védett lápi szitakötőnek (Leucorrhinia pectoralis) a Fertő egyes víztestjein. A Lepidocyrtus peisonis nevezetű ugróvillás (Collembola) ősrovart a Fertő nádasából származó példányok alapján írták le, nevét is innen kapta.
A Szárhalom, domborzati viszonyai alapján inkább dombvidékként jellemezhető. Fekete redzina és humuszkarbonátos váztalajai azonban a középhegységi melegkedvelő növényvilágnak az élőhelye.
A xeroterm cseres- és molyhos tölgyesek ligetes állományai (Euphorbio angulatae-Quercetum pubescentis) közé napsütötte pusztai rétek (Chleistogeno-Festucetum rupicolae) ékelődnek, melyeken a kontinentális pannon flóra védelemre érdemes fajai tenyésznek: leány- (Pulsatilla grandis) és feketéllő kökörcsin (Pulsatilla nigricans), tavaszi hérics (Adonis vernalis), légybangó (Ophrys insectifera), boldogasszony papucsa (Cipripedium calceolus) és számos más kosborféle, tarka- (Iris variegata) és törpe nőszirom (Iris pumila), stb. Az élőhely fokozott védelmet élvez s tagja a MAB Bioszféra Rezervátum hálózatának. Látogatható részeit tanösvény segítségével járhatjuk be, amely a Tómalomtól indul.
A meleg, száraz élőhelyek számos melegkedvelő gerinctelen fajnak, például a lepkéknek is otthont adnak. Legnagyobb termetű hazai lepkénk, az éjjeli pávaszem (Saturnia pyri), a szintén látványos tölgyfaszender (Marumba quercus), az átlátszó szárnyú dongószender (Haemorrhagia fuciformis), a sápadt szemeslepke (Lopinga achine), de sok más faunisztikai ritkaság is megtalálható itt.
Az erdő fontos telelőhelye a Fertő kétéltű- és hüllőfaunájának is. A tarajos (Triturus cristatus) és pettyes gőték (Triturus vulgaris), vöröshasú unkák (Bombina bombina), vízisiklók (Natrix natrix), barna varangyok (Bufo bufo), a Fertőt leginkább jellemző kis tavibékák (Rana lessonae), stb. vonulási útvonalát azonban a Fertőd-Sopron közút kettészeli. A tömeges gázolások elkerülésére a legkritikusabb szakaszoknál (Fertőboz és Hidegség között) terelő fóliacsíkot húznak ki.
A borvidékünk Magyarország egyik legrégibb történelmi hagyományokkal büszkélkedő borvidéke. Eredete egészen a keltákig vezethető vissza. A XIV. század elején Magyarország legjelentősebb borvidékei között tartják számon, melynek kereskedelmi kapcsolatai messze túlnyúlnak az ország határain. A XIX. századtól a poncichterek, németajkú gazdák, messze földön híressé tették a soproni bort. A városra jellemző, hogy más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem a városban, saját házaik alá építették. Ez akkoriban nemcsak kiváltságot, de nagyobb biztonságot, védelmet jelentett a termelőknek.
A borvidék legértékesebb területe a Fertő tó környéki hegyoldalakon, lankákon, napjainkban mintegy 1500 hektárnyi területet foglal magába. A Világörökség Bizottság a Fertő tavat az azt övező településekkel együtt 2001-ben, mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára. A Fertő tó vidéke geológiai és geomorfológiai érdekességek egyedülálló változatosságát tárja elénk. Számos részre osztják a klimatikus határok, így a viszonylag kicsiny területen belül rendkívüli módon változatos állat- és növényvilág létezik: kontinentális alföldi sztyeppei tó, szub-mediterrán dombok és szub-alpin hegyek, értékes szikes puszták, valamint előfordulnak magashegységek is.
A monarchia idejében a szőlőterületek egy borvidéket alkottak a Sopron-Ruszt-Pozsonyi néven és hasonló fajták és művelési módok jellemezték őket. A szőlőskerteket pusztító járványok és a történelem viharai aztán külön fejlődési pályára állították a borvidéket míg ma Ruszt elsősorban a fehér szőlőfajtákról és az aszúról (Ausbruch) híres, addig a Soproni borvidéken a kékszőlő, főleg a kékfrankos termelése kiemelkedő (Sopron a kékfrankos fővárosa), de jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot, és Pinot noir ültetvények is. A fehérborfajták közül pedig a Zöld veltelini, a Chardonnay, a Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc, és a Korai piros veltelini emelhető ki.
A borvidék érdekessége, hogy az itteni klíma a késői szüretelésű édes borok előállításának is kedvez. Ezek a borok nem új keletűek a vidékünkön, jelenlétük 1524-re vezethető vissza.
Molnár Tibor
Soproni Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke
1809-ben a magyarul egy szót sem tudó soproni poncichterek nem sejthették, hogy a lakásaikba bekvártélyozott napóleoni katonák, akik csak terhet és szenvedést jelentettek a városnak, utódaiknak milyen nagyszerű örököt hagynak.
Történt pedig akkor, ahogy a nép emlékezete megőrizte, hogy a katonák élvezték a magyar hon ízletes és bőséges kosztját és a soproni történelmi borvidék ízeit. A kötelező ellátmányon túl a katonák vásárolták a jófajta bort és próbálták feledni a háborús idők veszélyeit. A borosgazdák hamar felismerték, hogy a francia katonák két féle pénzzel rendelkeznek, egy fehér színű háborús pénzzel, melyet a hadikiadások fedezésére készíttetett Napóleon és egy kék színű pénzzel, mely még a régi időkből származott és értékesebb volt. A poncichterek a legjobb boraikat csak a kék színű pénzért voltak hajlandók kimérni és fizetéskor csak annyit mondtak: kék frankot.
A hagyomány szerint erre a kiváló borra ragadt rá a név, kékfrankos, melyet azóta is így emlegetnek Európa számos vidékén. A történet szép, de biztos, hogy nem igaz, hiszen a napóleoni háborúk idején Sopronban is a fehér borok voltak jellemzőek és csak a filoxéra vész (1800-as évek második fele) után jelent meg nagy tömegben a Kékfrankos szőlő.
Ha már a származása a bornak nem előkelő - az ampeológia szerint a Kaszpi-tenger mellől érkezett - a gyógyhatásához kétség nem férhet. A vörösbor háromszoros pozitív élettani hatása köztudomású ám bécsi orvosok a két világháború között megállapították, hogy a soproni szőlőben a borkősavas sók a bél- és gyomorrenyheséget gyógyítják. Az orvosok betegeiknek az akkori Lövér Szállót, ma Hotel Marónit javasolták és a bécsi gyógyturisták nagyszámban ellepték a várost. Kúrálták magukat, kirándultak és ha a Várhely kilátóból megpillantották a Schneeberg havas csúcsait, kicsit otthon is érezték magukat. A szomszédolásnak a II. Világháború vetett véget és sokáig nem érkeztek gyógyturisták Ausztriából.
Taschner Tamás
Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Közhasznú Egyesület
ügyvezető
A Fertő-tavat az UNESCO 1979-ben egyedi természeti értékei miatt bioszféra rezervátummá nyilvánította, hiszen Európa nemzetközi jelentőségű vadvize és a kontinens legnagyobb sósvizű tava, az eurázsiai sztyeppe tavak legnyugatibb képviselője. A Világörökség Bizottság mindazonáltal - Magyarország és Ausztria példamutató együttműködésben és közös irányelvek szerinti előterjesztése alapján - a Fertő-tavat / Neusiedlerseet az azt övező településekkel együtt 2001-ben mint kultúrtájat vette fel a Világörökségi Listára. Vitathatatlan: a tó környéke 8000 év óta különböző kultúrák találkozópontja, melyen az emberi tevékenység és a földrajzi környezet evolúciós szimbiózisának eredményeként egy egyedi kulturális tájegység alakult ki. A vidéknek a természeti értékek mellett figyelemre méltó a népi építészete, több jelentős 18-19. századi kastélya pedig jelentős kulturális látnivalót jelent. A tó háromnegyede Ausztriában fekszik, a régiót azonban mégis olyan természeti egységnek tekinthetjük, amelyre nincs nagy hatással a földrajzi megosztottság.
A világörökségi felterjesztésben magyar oldalról a Fertő-Hanság Nemzeti Park Fertő-tavi részének teljes területe, valamint Fertőboz, Fertőrákos településközpont műemléki jelentőségű része és kőfejtője, a fertődi Esterházy-, a nagycenki Széchenyi-kastély és környezetük szerepelt (az ütközőzónához tartozó települések: Balf, Nagycenk, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak, Sarród, Fertőújlak). Az osztrák fél a Neusiedlersee Seewinkel Nationalpark vizes élőhelyeinek területét és a műemléki védelem alatt álló Rust szabad város belvárosát terjesztette fel.
Fertőrákos: 1199-ből való a falu első írásos említése. A török korból származik egyháztörténeti jelentősége, amikor is a Győri Püspökség központja volt a település. Környezeti nevelés szem-pontjából az alábbi természeti, történelmi és kultúrtörténeti értékeknek van szerepe:
Balf: 1199-ből említik először az oklevelek Farkasd néven. Meg kell említeni a 14. sz-ból származó Szt. Farkas vártemplomot (a temetőben található), az 1773-ban épült Fürdőkápolnát, valamint a Szerb Antal Emlékművet.
Hidegség: 1274-ből származik a falu első írásos emléke. A faluban két jelentősebb nevezetességről érdemes szólni. A település Ny-i végénél áll egy régi, 18. sz-ból származó Harangláb, mely még a Fertő-táj nagy vízrendezései előtt a hidegségi csónakkikötő mellé épült egykor. A falu fölött emelkedő dombon pedig a 13. sz-i, román kori Szt. András Templom jelent látványosságot a szentélyében lévő szintén 13. sz-i eredeti freskóival. A templomot később átépítették, de a szentély még most is magán viseli a román stílusjegyeket.
Fertőhomok: "Praedium Humuky" néven említik a települést először az oklevelek 1274-ben. A település műemlék jellegű épülete (Polgármesteri Hivatal) Ullein József soproni műépítész tervei szerint épült 1901 -ben. A neoromán stílusú, egyhajós, egytornyos római katolikus templom védőszentje Szent Anna.
A templom előtti pilléren áll Szent Antal XVIII. századi szobra, a temető keresztje szintén XVIII. századi: magas talpazaton pikkelydíszes pillér, előtte kesergő Mária-szobra. A pillér feletti Szentháromság-csoport a XIX. századból való. A község lakói többségükben a XVI. században betelepített horvátok. A helyi tamburazenekar és néptánc-együttes az ő hagyományaikat ápolja. Az idősebb korosztály ma is szívesen beszéli a horvát nyelvet, a fiatalok azonban már egyre kevésbé értik és használják. Ezen próbál segíteni az 1998 -ban alakult Horvát Kisebbségi Önkormányzat. Közreműködésével énekkar alakult, horvát nyelvtanulást szervez és élő horvátországi kapcsolatokat alakít ki.
Hegykő: A falu neve pogány áldozati kőre utal. Az első írásos említése "Igku" (Szent kő) néven 1262-ből való. A falu határában termálfürdő működik. Érdemes még a falu főterén lévő szépen faragott pestisoszlopot megemlíteni.
Fertőszéplak: Kő- és bronzkori leletek, római kori emlékek gazdag lelőhelye. 1262-ben említik először oklevelek. Kevésbé közismert, hogy 1668-tól 1773-ig a falu volt a Széchenyi család székhelye. Az egykori Széchenyi-kastély, ahol a "könyvtáralapító" gr. Széchenyi Ferenc is született, ma az iskola mellett elhanyagolt állapotában is lenyűgöző. 1773-ban ugyanis az Esterházyak megszerezték a falut, és a hercegi család a grófi család kastélyát csak gazdasági célokra használta ezután. 1728-ban a Széchenyi család építtette a falunak az impozáns "Mindenszentek" Templomát, amely mellett Kálvária is létesült. A faluban még nagy számban tekinthetők meg típusos magyar tornácos parasztházak, amelyek közül kiemelkedik a falu közepén található Skanzen. A múzeumban a népi építészet hagyományai mellett a Fertő partján élő paraszti lakosság mindennapi élete tárul a látogató szeme elé.
Fertőd: A települést az egykori Süttör és Esterháza községek egyesítéséből hozták létre 1950-ben. Süttör 1313-ban már Sehter néven szerepel egy oklevélben, míg Esterháza a nevét Esterházy Miklóstól kapta 1760-ban. Ő építtette a legnagyobb magyar barokk stílusú kastélyt, amely most részben múzeum. További látnivalók a Kastélypark, a Muzsikaház a Helytörténeti Kiállítással, valamint a Kastélyhoz tartozó Léserdő. Ebben a kocsányos tölgyes erdőben a növénytani és madártani értékek mellet a környezeti nevelés számára érdekes színfoltot jelent a vadas park, könnyen bemutatható erdei nagyvad fajokkal.
Sarród: Sorud néven említik először az okiratok 1313-ban. Szép látnivalót jelentenek a régi faluközpont, valamint a Szt. István Templom közötti Fő utcai szakasz felújított, régi, népi építészeti hagyományait őrző tornácos parasztházai, valamint a faluban az utak mellett elhelyezett emlékszobrok (pl. Pestis-oszlop, Mária-szobor). Sarród hírnevét 1993-tól tovább fokozza a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság központja, az építészeti "remekként" méltán számon tartott Kócsagvár.
Osli: A falu nevében még őrzi a Honfoglalás során az ide letelepedett Sur nembeli Osliak emlékét. Ők voltak azok, akik a hanyi mocsarakra és lápokra támaszkodva megalkották az ÉNY-i gyepűt. A falu első írásos említése 1230-ból származik "Villa Osli" alakban. A Kegytemplom barokk főoltára is megtekintésre érdemes.
Lébény: A település múltja a római korba nyúlik vissza. Legnagyobb nevezetessége az 1206-1212 között felépült román kori templom. Ennek építőkövei a Fertő menti mészkőbányákból (Fertőrákos, Szt. Margitbánya) származnak, amelyeket a Fertő és a Hany egykori kiterjedt, összefüggő vízrendszerén szállítottak át. A kövekben kiválóan megszemlélhetők a hajdani Pannon-tenger üledékei. A templom történetéről pontos leírás tájékoztat a főhajó főbejárati részén.
Tárnokréti: A Hanság és a Tóköz határán lévő település előtagja arra utal, hogy királyi tárnokok (termékkezelők) laktak itt. A település szintén lakott volt már a római korban. Környékének természeti viszonyait jelzi, hogy a falu ősi pecsétjén csónak látható két evezőlapáttal. Látványosak a faluban még megmaradt (igaz, elhanyagolt állapotban lévő) régi, náddal fedett népi lakóházak.
A Fertő és a Hanság között elterülő kiemelkedésre épült. Határának legnagyobb része a tó elhagyott medrének peremére esik. A Fertő valamikor a kertek aljáig ért, jelenleg több kilométerre esik a falutól. A Fertő vízterületét állandóan változtatta, időnként teljesen kiszáradt. Az elhagyott... bővebben »
További települések a térségben »