Az utazásra a Comenius Iskolai Partnerségek program keretében került sor, ugyanis a Porpáczy középiskola egy Poznan-i (Lengyelo.) partneriskolával és a Köln-i Humboldt-Gimnáziummal közösen sikeres pályázatot készített. A pályázaton elnyert összegből finanszírozzák az iskolák a közös projekt költségeit, ezen belül az utazásokat is, így az a szülőket egyáltalán nem terheli. A három iskola diákjai két tanéven keresztül dolgoznak az „Europäische Vielfalt – gemeinsame Wurzeln”, azaz Európai sokszínűség – közös gyökerek című projektjükön, amelyen belül a klímavédelemtől kezdve a kézműves hagyományokon és a zenén át a divatig különböző témákban mélyednek el, az országok közötti hasonlóságokat és különbségeket keresve. A folyamatos munkát projekttalálkozók színesítik, erre került sor március 15-től 21-ig Kölnben.
A diákok félelemmel, vegyes izgalommal várták az utazást, tartottak attól, hogy nem tudják megértetni magukat a vendéglátó családoknál. A félelmük a megérkezés után egy csapásra eltűnt, belátták, hogy jó helyre kerültek, a családok és a német diákok szívesen fogadják őket, ráadásul tudnak velük németül kommunikálni!
A legszebb élmény a többség számára a repülőgépes utazás volt, a számos program közül a Köln-i Dóm, a Brühl-i Augustusburg kastély és a Csokoládémúzeum tetszett legjobban a diákoknak.
Elmondásuk szerint nem csak új barátságok köttettek és a nyelvtudásuk fejlődött sokat az egy hét alatt, hanem sok más tapasztalattal is gazdagabbak lettek, úgymint figyelmesség, türelem, alkalmazkodás a vendéglátó családok részéről.
A hét elteltével elbúcsúztak a fertődi diákok új barátaiktól, de nem hosszú időre: folytatás májusban Fertődön!
A Győr-Moson-Sopron megyében Soprontól 18 km-re található kistelepülésünk önállósulása 1990-ben a helyi önkormányzat létrejöttével valósult meg. Azóta épült ki a község infrastruktúrája: víz-, gázvezeték-, szennyvíz- és telefonhálózat és 2005-ben a saját tulajdonú kábeltelevízió rendszer.... bővebben »
További települések a térségben »