A Gyõr-Moson-Sopron megyében Soprontól 18 km-re található kistelepülésünk önállósulása 1990-ben a helyi önkormányzat létrejöttével valósult meg. Azóta épült ki a község infrastruktúrája: víz-, gázvezeték-, szennyvíz- és telefonhálózat és 2005-ben a saját tulajdonú kábeltelevízió rendszer. Legfontosabb infrastrukturális feladatunk a fedett csapadékvíz elvezetõ rendszer kiépítése, melynek megvalósítására a környezõ településekkel fogtunk össze.
Az elmúlt években a község saját erejébõl építette újjá a Polgármesteri Hivatalt és az orvosi rendelõt. A Széchenyi-terv keretében elnyert állami támogatással pihenõpark és játszótér létesült. A Sapard-programon elnyert támogatással pedig új út épült, amely a községet köti össze a vasútállomással, mely a Gyõr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. Gyõr és Sopron közötti fõvonala mentén fekszik.
Lakóinak száma 352 fõ. Jelenleg 30 jól mûködõ vállalkozás van a településen, újabbakat pedig szívesen látnánk.
Pinnye önálló intézménye csak a minden nap ügyfélfogadási idõt tartó Polgármesteri Hivatal, óvodába Nagylózsra, iskolába Peresztegre járnak a gyerekek. Ifjúsági Klub és könyvtár mûködik a településen. Hétfõnként orvosi és falugazdászi, kedden építésügyi, szerdán gyermekorvosi, csütörtökön védõnõi, kéthetente pénteken gyermekjóléti szolgáltatás áll rendelkezésre. Egyéb igazgatási feladatainkat jórészt különbözõ társulások révén látjuk el. 2006-ban a régi iskola épületét újítottuk fel és alakítottuk át közösségi házzá, új autóbusz leállósávokat építettünk, felújítottuk a ravatalozó épületét, temetõ elõtt parkolókat alakítottunk ki. Mikrohullámú internet elérést tudunk biztosítani az itt élõknek.
Különbözõ rendezvényekkel támogatjuk a közösségi összetartást: gyermeknapot, nyugdíjastalálkozót, falunapot, sportnapot szervezünk. Legújabb terveink: sportegyesület létrehozása, a Kastélykert helyreállítása, útburkolatfelújítás és járdaépítés.
Látnivalók a községben: Szûz Mária templomát 1852-ben építették a lebontott régi helyett, középtornyos, egyhajós egyszerû épület. Berendezése neogótikus, kivéve a régi templomból származó Mária és Erzsébet találkozása-szobrot, mely 1770 körül készült, orgonáját az elmúlt években restaurálták. A templom melletti oszlopon Mária-szobor áll 1673-as évszámmal, és egy Szentháromság-szobor, mely 1750 körül készült. Nepomuki Szent János szobra az Arany János utcában a XVIII. századból származik. A Simon-kúria 1830 körül épült, klasszicista stílusban, Valószínûleg Hild Ferdinánd tervei szerint. Az ún. Kastélykertben gyönyörû évszázados cédrus áll.