Fertőszentmiklós – Hegykő 20 - 17
Megyei I. osztályú női kézilabda mérkőzés
Jobban kezdte a meccset a hazai csapat és magabiztosan, végig vezetve gyűjtötte be a két pontot. Hegykő egyszer tudott 1 gólra feljönni, azonban ennél többet nem értek el.
A mérkőzés után az FKC edzője, Zsugonitsné Podmaniczki Katalin elmondta: Nagyon nehéz és küzdelmes mérkőzés volt. Nem tudtam annyi lehetőséget adni a fiataljainknak, mint terveztem, szinte végig ugyanaz a hat játékosom volt pályán. Nehéz volt, hiszen míg ellenünk hét kiállítást ítéltek meg, addig az ellenfélnél csak kettőt, illetve a büntetők aránya is nagyban kedvezett a Hegykő számára.
A játékvezetést korrektnek és példaértékűnek értékelte a csapatvezető, annak ellenére, hogy ítéleteik többnyire a Hegykőt hozták előnybe.
Hegykőnek ezúttal nem sikerült legyőzni Fertőszentmiklóst, azonban a tavaszi szezonban hazai pályán lehetőségük lesz visszavágni és lelkes szurkolóiknak bizonyítani.
Hegykő az idei szezonban indított csapatot ismét sok év kihagyás után. A kemény edzéseken nagy létszámban vesznek részt, heti két alkalommal. Eddig 3 győzelemmel és 2 vereséggel a bajnokság 5. helyén állnak.
Kertész Eszter a csapat egyik kapusa elmondta: sokat fejlődött a csapatunk, most már magabiztosabbak, ügyesebbek vagyunk a pályán, segítünk egymásnak. Taktikus és jó játékkal szeretnénk megnyerni a szombati mérkőzést, ami mindenképpen nagy rangadó lesz.
Fertőszentmiklóson nem úgy kezdődött a szezon, ahogy eltervezték.
- Sajnos sok a hiányzónk az évad eleje óta rendszeresen. – Mondta Zsugonitsné Podmaniczki Katalin a Fertőszentmiklósi KC edzője. - A szombati mérkőzést is több meghatározó játékosunk kénytelen betegség miatt kihagyni. Őket fiatal, feltörekvő játékosokkal szeretnénk pótolni, akiket egyébként is szeretnénk folyamatosan a csapatba építeni.
Nem készülünk különlegesen Hegykő ellen, az azonban biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, amit mindenképpen szeretnénk megnyerni.
A mérkőzés 17:30-kor kezdődik a Fertőszentmiklósi Általános Iskola tornatermében.
- Fertőszentmiklós- Hegykő kézilabda mérkőzés
A Fertő és a Hanság között elterülő kiemelkedésre épült. Határának legnagyobb része a tó elhagyott medrének peremére esik. A Fertő valamikor a kertek aljáig ért, jelenleg több kilométerre esik a falutól. A Fertő vízterületét állandóan változtatta, időnként teljesen kiszáradt. Az elhagyott... bővebben »
További települések a térségben »