Hogyan hangolódtál rá az első mérkőzésre, hogy zajlott a versenyt megelőző nap?
A magyar csapat már egy nappal a verseny előtt Koppenhágába utazott, hiszen a mérlegelést és az orvosi vizsgálatot a verseny napján, kora délelőtt végezték el. Miután odaértünk a szállodába Németh Gábor edző vezényletével, elvégeztük versenyző-társammal Magyar Zoltánnal a verseny előtti utolsó átmozgató edzést. Jólesett kicsit mozogni, hisz előtte 14 órát ültünk a buszban. Másnap délelőtt a mérlegelés után hamarosan megvolt a sorsolás és korán elkezdődött a verseny.
Kivel csaptál össze elsőként?
Első küzdelmem a svéd Jimmie Collin-nal 7 percig tartott (a 3 perces küzdőidőt még 2x2 perc hosszabbítás követet).A svéd sráccal már sokszor összekerültem és nagyon kemény ellenfélnek bizonyult, de Horvátországban és Franciaországban is meg tudtam verni, tehát erre a versenyre már jól ismertem a küzdőstílusát. Állóképességem és erőnlétem is jobb volt Jimmie Collin-énál, így a küzdelem végén felül tudtam kerekedni rajta. Nagyon örültem, hogy ismét sikerült a svédet legyőznöm.
A döntőbe kerülésért valamivel könnyebb mérkőzést vívtál?
A következő küzdelmem a svájci Roland Muller-rel volt. Már az elején hátrálásra tudtam kényszeríteni a combrúgásaimmal és felütéseimmel. Közben pontot is szereztem, hisz a svájci srác nem bírta a gyomorra mért ütéseimet és összerogyott, így 5 perc után engem hoztak ki győztesnek.
A döntő a vártnál is nagyobb csatát és óriási izgalmat hozott. Hogyan sikerült legyőznöd ellenfeledet?
A döntőt egy nagyon tapasztalt, szívós svéd karatékával Andreas Almén-val vívtam.
7 percen keresztül "kínoztuk" egymást. Erőnlétileg és technikailag is fölénybe kerültem, sikerült többször fejbe rúgnom térddel a svájcit. A bírók viszont nem tudták egyértelműen eldönteni a győztes kilétét, ezért mérlegelés következett, ami a minimális súly különbség miatt nem hozott eredményt. A szabályok szerint újabb hosszabbítás következik, ha a versenyen eltört deszkák száma nem mutat eltérést. A 10 db tört deszka javamra billentette a mérleg nyelvét, így a horvát és a francia bajnoki cím mellé bezsebelhettem a dán bajnoki címet is, aminek nagyon örültem, hisz rengeteg edzésmunka áll mögötte.
Hogy sikerült a másik magyar versenyző szereplése?
Klubtársam Magyar Zoltán is kiváló teljesítményt nyújtott, így a dán bajnoki cím mellé a legtechnikásabb versenyzőnek járó díjat is hazavihette.
Újabb aranyéremmel gazdagodott tehát az eddigi gyűjteményed, további sok sikert kívánunk Olvasóink nevében is!
- A fertődi tornateremtől a tokyoi tatamiig
Ágfalva község közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett, Soprontól 4 km-re helyezkedik el. Története: Ágfalva község nemrég ünnepelte fennállásának 810.... bővebben »
További települések a térségben »