Tömeg a marhavásáron
A tavalyi évben meglehetősen rossz idő fogadta a már akkor is szépszámú érdeklődő tömeget, azonban a IV. vásár minden tekintetben felülmúlta a korábbiakat.
Legalább annyi helyi érdeklődő vett részt és csodálta meg az őshonos állatokat, mint amennyi távolról érkező tenyésztő vagy épp „hobbiállattartó”.
Dr. Kárpáti László igazgató nyitotta meg a rendezvényt 10 órakor. Ennek keretében Kosztra András, aki sok éves nemzeti parkban végzett munkája után nyugdíjba vonul ajándékozásban részesült, egy subát kapott munkatársaitól.
Dr. Bodó Imre, a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesületének elnöke egyesével mutatta be a szürkemarhákat, részletesen elemezve tulajdonságaikat, fajtajellegüket.
Mindeközben a Csapody István Természetiskola és Látogatóközpontban rövidfilmeket vetítettek, szakmai konferenciát tartottak. Az épület mellett felállított sátorban és annak közelében családi programokat rendeztek, valamint kiállítókat tekinthettek meg a résztvevők. Természetesen délben szürkemarha ételek kóstolására került sor. Egész nap vásári komédiás játékokat, eszközöket próbálhattak ki a családok, de volt néptánc műsor, valamint fellépett a hegykői tűzoltózenekar is.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága 2010. október 9-én szombaton, 10 órai kezdettel megtartja a IV. dunántúli magyar szürke szarvasmarha tenyészbika szemlét és vásárt.
A vásár a Fertő-Hanság Nemzeti Park Hídi-major Hansági-főcsatorna Fertőszéli-zsilipjénél kerül megrendezésre, ahol megtörténik a tenyészbikák felvezetése és bírálata.
A Csapody István Természetiskola és Látogatóközpontnál rövidfilmeket tekinthetnek meg a Fertő-Hanság Nemzeti Parkról, valamint a világörökségi Fertő-tájról. 11:30 órától szakmai konferencia kezdődik Dr. Kárpáti László, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója vezetésével.
A nagysátorban kézműves kirakodó vásár, családi programok, lovas kocsis nemzeti parki programok, vásári komédiás programok, valamint népi táncegyüttesek bemutatói várják az érdeklődőket. Lehetőség nyílik továbbá szürkemarha ételek kóstolása, a magyar szürke szarvasmarha hús ízvilágának megismerésére.
A rendezvény programjait részletesen itt olvashatják.
A tavalyi rendezvény programbeszámolóját, valamint az ott készült fotókat a galériánkban megtekinthetik.
A Győr-Moson-Sopron megyében Soprontól 18 km-re található kistelepülésünk önállósulása 1990-ben a helyi önkormányzat létrejöttével valósult meg. Azóta épült ki a község infrastruktúrája: víz-, gázvezeték-, szennyvíz- és telefonhálózat és 2005-ben a saját tulajdonú kábeltelevízió rendszer.... bővebben »
További települések a térségben »