A helyi katolikus iskola tanulói adták az ünnepi műsort a kapuvári, március 15-i ünnepségen. Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő az összefogásról beszélt a rábaközi kisvárosban.
A hideg szél ellenére megjelent nagyszámú hallgatóság előtt a helyi Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola tanulói ünnepi műsorukkal köszöntötték március idusát, melyet Ivanics Ferenc, az országgyűlési képviselő beszéde követett.
"Velünk az Isten és az Igazság": Kossuth Lajos szavaival kezdte ünnepi beszédét a honatya, aki a ’48-as forradalmi napok – véleménye szerint máig tartó – üzenetét tolmácsolta a szépszámú közönségnek.
Kijelentette: ’48–49 tisztasága több mint másfél évszázad múltán is időszerű. – Össze kell fognunk az ország ügyei miatt, azokról kell példát venni mindig, akik nem a saját önös érdekeiket nézték, amikor ki kellett állni a közért – mondta. Az ünnepségen a városi fúvósok kíséretében a helyi önkormányzat, intézmények vezetői, pártszervezetek képviselői helyezték el koszorúikat az 1848–49-es szabadságharc kapuvári áldozatainak emlékművénél.
Petőházán az Önkormányzat, az intézmények és az egyesületek közös megemlékezést tartottak március 15-én. Az ünnepség szervezői idén is az Ifjúsági Klub tagjai voltak. A fél 6-kor kezdődő szentmisét Magyar hazánkért ajánlotta fel Solymos Mihály plébános. Ezt követően - a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetésével - fáklyás menet indult a templom elől a megemlékezés helyszínére, a Millenniumi Emlékparkba.
Az ünneplőket itt Németh Flóra köszöntötte, aki az Ifjúsági Klub képviselőjeként a megemlékezést vezette. A Himnusz eléneklését követően Piskolti Béla polgármester úr ünnepi beszéde hangzott el. Ezután az óvodások, majd a helyi általános iskola tanulói mutatták be ünnepi műsorukat. Az Ifjúsági Klub tagjai Petőfi naplója, valamint a 12 pont alapján idézték fel 1848. március 15. eseményeit, a forradalom követeléseit. Pintér Márton tolmácsolásában hallhattuk a Nemzeti dalt, melynek refrénjét a fiatalok lelkes csapata együtt harsogta a versmondóval. Ezt követően a Polgári Kör vezetőjének, Lévainé Soós Klárának ünnepi köszöntőjére került sor
Az ünnepség végén a Petőházi „Nefelejcs” Nyugdíjas Klub énekkarának előadása következett, Asztalos Gyuláné pedig Petőfi Sándor: 15. március 1848. című versét mondta el. A megemlékezés a Szózat közös éneklésével zárult.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezett Kópháza közössége a hétvégén. Az eseményen Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.A politikus ebben kiemelte minden, istentelen és igazság nélküli időben 1848 szelleme adott erőt a nemzetnek. Túléltette a hazaszeretetet, a nemzeti öntudatot, a közös nemzethez való tartozás erejét.
Az ünnepi beszédet követően a település történelmi emlékparkjában koszorút helyeztek el, majd a helyi művelődési házban, a hagyományok szerint, az idei hetedikesek elevenítették fel 1848 történéseit színvonalas műsorukkal.
A soproni megemlékezés szónoka Firtl Mátyás volt aki az 1848-as forradalom máig ható üzenetét hangsúlyozta ünnepi beszédében. Sopron országgyűlési képviselője emellett párhuzamot vont '48 márciusa és hazánk előtt álló mostani feladatok között.
A soproni ünnepség látványos, lovas hintós - és dramatizált - kultúrműsorral állított emléket a 162 évvel ezelőtti eseményeknek, a darab bemutatásában Petőfi Színház tagjainak és vendégművészeinek közreműködésével.
Végezetül a városvezetők, közélet más szereplői és az ünneplők sokasága helyezte el a megemlékezés koszorúit a Széchenyi szobor talapzatánál. A soproni ünnepségről részletesebben itt olvashat, további ünnepi képeinket pedig a galériában tekinthetik meg.
Területi elhelyezkedés "Fertő - Szent - Miklós - Szerdahely, nagyközség Sopron vármegye kapuvári járásában, 1891-ben 3035 magyar lakossal, vasúti állomással, posta- és... bővebben »
További települések a térségben »