A film alkotópárosa Pörzse Sándor és Kriskó László Sopronban rögzítette a felvételeket, a film a nagysikerű Csillagösvényen sorozat legújabb alkotása. A történelmi sorozat eddig megjelent három epizódja egyfajta főhajtás a magyar történelem előtt. Gazdagon fényképezett, bámulatos bepillantást nyújt a régmúltba. Három történelemórányi időutazás a magyarok mesésnek tűnő, ám mégis igaz, hősies világába.
A Hazatérés című önálló film a honfoglalást, míg a Bulcsu az európai hadjáratokat és a lovas harcmodort mutatja be.
A harmadik, A titokzatos Szent Korona című film pedig a koronaelméleteket foglalja össze a hagyományostól a meghökkentőig.
A Magyarországon eddig ismeretlen műfajú filmek tartalma ugyan tudományos és ismeretterjesztő, képi megfogalmazása mégis a játékfilmeket idézi.
A rendezvény helyszíne a Nyugat Magyarországi Egyetem, Erzsébet utcai Közgáz Kar Díszterme
Meghívott Vendégek a Pörzse Sándor - Kriskó László alkotópáros, ifj. Sarkady Sándor történész, Igler Attila honvéd hagyományőrző és Petrás János és Gőbl Gábor rockzenészek.
A Kisalföld nyugati szélén Soprontól 16 km-re helyezkedik el Hidegség és Hegykő között. Forgalmi út menti, egyutcás település a Fertő partján fésűs beépítéssel. A Győr-Sopron... bővebben »
További települések a térségben »