Az Európai Unió forrásai természetvédelmi célra is hozzáférhetőek. Magyarországon - és így a Nyugat-Dunántúlon is - több projekt indult természetvédelmi célkitűzésekkel, amelyek közösségi támogatást is élveznek. A LIFE projektek elsősorban fajok védelmét célozzák (túzok, rákosi vipera, kerecsen, parlagi sas), de indult LIFE program a kisalföldi homokpuszták védelméért is. A Környezet és Energia Operatív Program keretében egy program már befejeződött, amelyből vizes élőhely-rekonstrukciók, denevér élőhely biztosítása és kétéltű-védelem valósult meg. Egy másik projekt a Fertő nádövének ökológiai állapotjavítására már a tervezés stádiumában van, a jövő évben kezdődik a megvalósítása. Az előadás áttekintést nyújt a pályázati forrásokból végzett természetvédelmi beavatkozásokról. |
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében fekszik. Története: Sopron vidéke évezredek óta...
A településről bővebbenA Győr-Moson-Sopron megyében Soprontól 18 km-re található kistelepülésünk önállósulása 1990-ben a helyi önkormányzat létrejöttével valósult meg. Azóta épült ki a község infrastruktúrája: víz-, gázvezeték-, szennyvíz- és telefonhálózat és 2005-ben a saját tulajdonú kábeltelevízió rendszer.... bővebben »
További települések a térségben »