A szerződés értelmében
ősztől a csapat már Soproni REAC néven szerepel.Az ügy meglehetősen érdekes, hiszen az ügylet egyik résztvevőjéről, a REAC-ról eddig úgy tudtuk, minden szállal kötődik Rákospalotához. A klub anyagi helyzete stabil volt, nagy költekezésekbe ugyan nem fogott, de ennek „megfelelően” mindig teljesítette vállalásait.
Ugyanez már nem mondható el a Sopron FC-ről:
az elmúlt évek történései szinte rémtörténettel érnek fel. A többszöri tulajdonosváltásokhoz az edzőkeringő is hozzátartozott, volt olyan tréner, aki többször visszakerült a gárdához, de csak rövid időre.
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget elnökként irányító Vízer László távozása azonban minden addiginál sötétebb hónapokat hozott a soproniak életébe. Az új olasz tulajdonosi kör anyagilag szinte menthetetlen helyzetbe hozta az együttest, a tartozások miatt az
elmúlt hetekben szinte a teljes felnőtt keret távozott, vagy a klubcserét fontolgatta.A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a magyar szövetség (MLSZ) rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amely rendelkezik villanyvilágítással. Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki.