A Sopronkövesd és Nagylózs határába tervezett szélerőműparkba már megérkeztek a toronytestek és a negyvenöt méter hosszú lapátok. A szakemberek a turbinák betonalapozásával is végeztek, így már nem kell forgalomkorlátozásra számítani.
– Két turbina már áll, eddig tudjuk tartani az ütemtervet, így január végére mind a nyolc elkészül – tájékoztatta lapunkat Lendvay Péter, a beruházó Hungarowind Kft. ügyvezető igazgatója. – Az elektromos kábelek bekötése a felállítást követően egy hetet vesz igénybe. Terveink szerint a park teljes kapacitással február végétől működhet.
– Ezt követően állítjuk helyre az utakat, és nem marad más dolgunk, mint várni a jó szelet.
A két település határában nyolc szélturbinát állítanak fel. A beruházás keretében új transzformátorállomást is építettek. A megtermelt áramot az E.ON veszi át.
Forrás: www.kisalfold.hu
Vitnyéd község a Dunántúlon, a Kisalföld szélén, a Rábaköz és a Hanság találkozásánál fekszik. Kapuvártól 2 km-re nyugatra, Sopron és Győr között a... bővebben »
További települések a térségben »