Septe József szerint bizonyos mértékű áremelés már egy hónapon belül várható. A drágulás oka, hogy emelkedtek az alapanyagárak - főleg a liszté - és a szállítási költségek is, emellett a minimálbéremelés is negatívan hatott az ágazatra.
Hónapok óta emelkedik a gabona ára, októberben a mezőgazdasági termelői árak 24,4 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi szint fölé, miután a növényi termékek termelői ára 33,1, az állati termékeké 9,6 százalékkal nőtt.
A gabonafélék ára októberben tovább emelkedett a szeptemberi 29,8 százalékos emelkedés után, s 38,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, amiben a tavalyi bázisnak is szerepe lehetett, amikor jelentősen lelassult az áremelkedés üteme.
Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 14,3 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a növényi termékek 15,4, az állati termékek 12,1 százalékkal drágultak. Ahhoz, hogy a megfelelő minőséget elérje a gazda, az ősz folyamán hektáronként 60–70 kg foszfort, 90 kg káliumot és 15–20 kg nitrogént kell felhasználnia. Ha az ősz a télbe csúszik, van, hogy az első gyomirtást is elvégzi. Tavasszal háromszor kell nitrogénnel fejtrágyáznia, kétszer lombtrágyáznia. 2–3 alkalommal a gombák ellen kell megvédeni a kalászost. Újabban szárerősítő szert is egyre többen használnak.
Ráadásul az üzemanyag ára is meghaladja a tavalyit. A többletköltség pedig dráguláshoz vezet, emellett a minimálbéremelés is negatívan hatott az ágazatra.
A búza ára átlagosan 66 400 forint volt tonnánként, ami az előző hónaphoz képest 2,8 százalékos növekedést mutat. A gyenge termésmennyiség mellett a kukorica 58 300 forintba került tonnánként, ami megközelítőleg 5 százalékkal alacsonyabb, mint szeptemberben.
Ebben az évben a dömpingértékesítés október folyamán befejeződött a nagyobb mennyiségek piacra kerülése mérsékelte az árakat, így ennek a hónapnak meghatározó szerepe van az éves átlagárak alakulására is.