Sopronban a Fenyõ Téri Általános Iskolát mindig csak úgy hívták, hogy a „bánfalvi iskola”. Bánfalva Sopron kertvárosa, zöldövezete, régen külön település volt, de idõvel egybeépült a várossal. Német ajkú település révén, a német nyelvet nem lehetett és a mai napig nem lehet elválasztani Bánfalvától. A nemzetiségi iskola története is itt kezdõdött.


A német nyelv

A bánfalvi iskolában a tanítás nyelve a német volt. A lakosság azonban törekedett arra, hogy magyarul is tanuljanak gyermekeik. Az 1829/30-as tanévtől bevezették a magyar nyelv oktatását, és kialakult a „csere-gyerek” rendszere, ami annyit jelentett, hogy bánfalvi gyerekek kerültek magyar falvakba (Nemeskér, Farád, Beled, stb.) magyart tanulni, onnan pedig a gyerekek Bánfalvára németet. Az 1867-es kiegyezést követően, az 1868. december 1-i törvény kimondta, hogy az oktatást nyelvét a kultuszminiszter feladata kijelölni, illetve ahol több a nemzetiségi polgár ott az állam feladatául tűzte ki. A nemzetiségi tanulók számára Gróf Apponyi Albert kultuszminszter iskolatörvénye nem sok jóval kecsegetett. A törvény szerint: „Minden magyarországi általános iskolában a magyar nyelvet úgy kell tanítani és ápolni, hogy minden gyermek – még ha nem is magyar az anyanyelve - az 5. évfolyamtól gondolatait az állami nyelven szóban és írásban érthetően tudja kifejezni.” A tanítók így a magyar nyelvet előtérbe helyezték, a legnagyobb hangsúlyt fektették rá, és a német nyelvet elhanyagolták. Erre a hibás viselkedésre 1917-ben Gróf Tisza István miniszterelnök hívta fel a parlament figyelmét: „Meggyőződtem arról, hogy leghűségesebb támogatóink, a magyar nemzeti politika erős képviselői, azok a német és szlovák állampolgárok, akik szívvel és lélekkel mellettünk álltak, elidegenednek tőlünk, az agitációnak kiszolgáltatva ellenségeink lesznek, ha nem engedjük meg az anyanyelvükön történő oktatást.” Sajnos ez a belátás későn érkezett, mert a többnemzetiségi Magyarország szétesése már az első világháború kirobbanásával megkezdődött. Magyarország nemzetiségi részein 1922-ben 3 típusba sorolták az iskolákat. A-típus: az oktatás nyelve a nemzetiségi nyelv, esetünkben német. A magyar, mint kötelező nyelvet heti 5 órában oktatnak. B-típus: reáltárgyakat és a német nyelvet németül, a humán tárgyakat és a magyar nyelvet magyarul, hittant az anyanyelven és számtant mindkét nyelven tanítanak. C-típus: hittant és német nyelvet, mint kötelező tantárgyat tanítanak németül, minden más tantárgyat magyarul. Hogy melyik típus szerint történik az oktatás, azt az iskolavezetőségének a szülőkkel és a tanulókkal együtt kellett eldönteniük. Bánfalván az A-típust választották. Az iskola államosításával a községnek mér nem volt semmilyen befolyása a tanítók személyét illetően.
A második világháború után az iskola teljes államosítása történt. Az egyház tulajdonában a torony és a felső két terem maradt. A változást a földhivatalban is bejegyezték. Így az evangélikus egyház elszakadt attól az iskolától, amelyért évszázadokon át tevékenykedett.

A másik iskola

A falu római-katolikus iskoláját először 1829-ben említették az iratok. Az 1873-i Canonica Visitatio alapján az iskola „legjobban van felszerelve, a legújabb törvényeknek megfelelően, ami egyedül a buzgó kántornak, Berger Mihálynak a dicséretére szolgál.A bánfalvi katolikusok szerencsések voltak a tanítóikkal, akik viszont nehezen élhettek, mert a gyülekezet kicsi volt és anyagi gondokkal küzdött mindig. Az iskolaépület 1928-ban egy új tanteremmel bővült. A katolikus iskola felekezeti iskola volt, a katolikus egyház tartotta fenn és 1939-ben 85 rendeskorú és 25 ismétlő osztályos tanulója volt. Két tanító tanította ezeket a tanulókat, Sümeghy József iskolavezető és Klafszky Regina tanárnő. Az 1946-ban lezajlott kitelepítés után egy rövid időre lecsökkent a tanulólétszám. A két iskola önálló működése 1948-ban megszűnt. Az evangélikus és a katolikus iskola az 1949/1950-es tanévtől, mint összevont általános iskola kezdte meg működését, 4 osztályos alsó és 4 osztályos felső tagozattal. A tanítás két épületben folyt. Az iskolában továbbra is lehetőség nyílt a német nyelv tanulására. Kezdetben a délutáni német órák adtak erre alkalmat. Az ’50-es évek elején a tanulólétszám emelkedésével kicsinek bizonyult a két épület. Az alsó tagozat az iskola épületében, míg a felső tagozat a 2 km-re található épületben – volt katonai kórház, majd Szőlészeti Szakközépiskola – nyert elhelyezést. Az épületet az iskola közösen használta az Erdészeti Tudományos Intézettel, az ERTI-vel. A ’60-as évektől az oktatási rendszerben történt változások során bekerült a német nemzetiségi nyelv a délelőtti órarendbe. Délutánonként lehetőség nyílt a tanulóknak, hogy különböző szakkörökön vegyenek részt.Jól működő fúvószenekarral is rendelkezett ekkor az iskola. A ’70-es évektől nagyarányú építkezés kezdődött körzetünkben. A gyermeklétszám növekedésével emelkedett az iskola tanulólétszáma (tanulócsoport száma 1978-ban: 12; az 1982/83-as tanévben: 18). A tanítás három épületben folyt: Hajnal tér, Klubkönyvtár, Fenyő tér. Az alsó tagozatban váltakozó volt a tanítás (délelőtt, illetve délután) és ehhez kapcsolódva a napköziben is váltakozó foglalkozások voltak. A nehéz körülmények között működő iskola tantestülete igyekezett megadni minden lehetőséget tanulóinak a nyelvgyakorlásra, tudásuk bővítésére (iskolai táborok, kirándulások szervezése). Nagyon szép kapcsolat alakult egy német iskolával (Waltershausen - NDK). Tíz éven keresztül nyaranta két hétig gyakorolhatták tanulóink a német nyelvet és vehettek részt kirándulásokon Németországban, illetve itthon. A tanítás feltételei az 1985-ben megnyíló új épületrésszel, majd a régi épület felújításával váltak elfogadhatóvá.

hirdet?s

A Corvinus Rádió weblapja