9423 Ágfalva
Az ágfalvai fúvószenekar gyökerei 130 évre nyúlnak vissza. Elődeink a zenekart 1870-ben alapították, amelyből később az 1920-30-as években két zenekar is alakult.
Ágfalva lakossága, a történelmi adatok alapján, szinte teljes mértékben német ajkú, egészen 1946-ig, a tragikus német kitelepítés időpontjáig. A magyarországi történelem eme tragikus eseménye súlyos, még ma is érezhető sebeket ejtett az ágfalvai németek kulturális örökségében is. A súlyos veszteségek ellenére ez a kulturális örökség, az itthon maradhatott nemzetiség áldozatos munkájának, valamint az ország időközben kedvezően megváltoztatott nemzetiségi politikájának köszönhetően, Ágfalván sem veszett el teljes mértékben.
Egyesületünk a korábbi ágfalvai zenekarok történelmi múltját, küldetését, népzenei hagyományainak megőrzését-, folytatását vállalta fel azzal, hogy a ezen értékeket a jövő nemzedékének is tovább adhassa.
Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy törekvésünk megvalósításához megfelelő biztosítékokkal rendelkezünk. Zenekarunk, az utóbbi évek eredményes munkája során jelentősen "megfiatalodott". Aktív tagjaink közül huszonegy fő 16-22 éves, jól képzett zenész és eddigi tevékenységük során teljes mértékben azonosultak közösen vállalt céljainkkal.
forrás:www.agfalva.hu
A Kisalföld nyugati szélén fekszik. Felszíni vizeit az Ikva patak gyűjti össze. Közvetlenül határos Nagycenk, Pinnye, Nagylózs és Sopronkövesd községekkel. Vasúton a Sopron-Szombathely vonalon közelíthető meg. Rendszeres autóbuszjárat van a Sopron—Győr vonalon. A 60-as években bevezetett... bővebben »
További települések a térségben »