A Sarródi Ászok Sport Egyesület helyi fiatalok szervezésében alakult meg, 1991 szeptember 28.-án. Kezdetben 3 szakosztály működött(labdarúgó, természetjáró, kézilabda ). Az egyesület színe a sárga, jelképe pedig a medve lett. Napjainkban azonban már csak a labdarúgó szakosztály működik. Kezdetekben az egyesület csak barátságos mérkőzéseken, illetve alkalmi tornákon vett részt, majd az 1992-es évtől versenyszerűen szerepelt a megyei bajnokság IV. osztályában, egészen a 2005-2006-os szezonig. Ekkor ugyanis a bajnokság megnyerésével jogot szereztek a megyei III. osztályban való indulásra. A csapat azóta itt szerepel több-kevesebb sikerrel.
A 2006-2007-es év nem csak a bajnokság megnyerése szempontjából volt áttörés a csapat életében, hanem abból is, hogy elkészült a csapat saját pályája. Addig ugyanis a hazai meccseket Nyárligeten, illetve Fertődön játszotta a csapat. Ebben az évben lehetőség nyílt, tartalék csapat nevezésére is, így azóta két csapattal veszünk részt a megye sportéletében.
Az egyesület fő támogatója a helyi önkormányzat. A helyi vállalkozók, és magánszemélyek alkalmilag segítik a klubot.
Önálló község a Hanság déli részén, az Ikva patak két partján, a Győr-Sopron 85-ös főút közelében. Története: Fertőendréd község a Fertő-tó...
bővebben »