Ebben az időszakban nem sok minden történik itt a Fertő-parton, így szúrtam ki a rendezvényünk időpontjául ezt a hétvégét - kezdte beszámolóját Kemenár Katalin - Jól saccoltunk, a legsikeresebb rendezvényünk volt ez idáig, sosem volt még ennyi látogatónk, mint ezen az augusztusi szombaton.
Délután 14 h-kor kezdődtek a programok sássodró versennyel.
Egész délután kirakodó vásár volt helyi kézművesek portékájából. A kiállítók is nagyon elégedettek voltak, a fazekasok szinte minden portékájukat eladták.
Vásárlás közben lehetett ismerkedni is a különböző mesterségekkel: tűzzománccal, gyöngyözéssel, fafaragással.
Az idei második Sás-gyékény Fesztivál is pályázati pénzből valósult meg. A tavalyi évben nagyobb, idén kisebb büdzséből kellett kigazdálkodnia a rendezőknek a fesztivál költségvetését.
Kemenár Katalin elmondta a Sás-Gyékény Fesztivál a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa támogatásával jöhetett létre. Temészetesen a sarródi Önkormányzat és a sarródi Tájház is segítséget nyújtott. Az idén jól sikerült a marketing, sokat hirdettek, így nemhogy csökkent volna a látogatók száma, hanem emelkedett.
16 órától lehetett megtekinteni a „Pompás Kalotaszeg falvainak viselete” című időszaki kiállítást a sarródi Tájházban. A kiállítás az érdeklődők számára augusztus végéig látogatható.
A gyerekeknek népi játékok, és különböző mesterségekkel való megismerkedés szolgáltattak programot. Lehetett agyagozni, kipróbálni a fafaragást, gyöngykészítést.
A Fesztivált esti táncház zárta. A zenét a tánchoz Horváth Attila és zenekara szolgáltatta.
Akik idén lemaradtak, valószínűleg jövőre bepótolhatják a mulasztást, és kedvükre sodorhatják a sást.
A Kisalföld nyugati szélén Soprontól 16 km-re helyezkedik el Hidegség és Hegykő között. Forgalmi út menti, egyutcás település a Fertő partján fésűs beépítéssel. A Győr-Sopron... bővebben »
További települések a térségben »