A versenyre 240-en neveztek, ebből 60 motoros volt a többi pedig autós nevezés. Motorosok közül Markus Rottensteiner volt a leggyorsabb. Az ő ideje 9.18 másodperc volt és 260 km/h sebességre gyorsult fel a 400 méteren.
A hazai csapatnak tekinthető West Horses motoros team minden tagja dobogós helyezést ért el, ami nem kis teljesítmény.
Az autók között a vártaknak megfelelően Chevy Nova volt a leggyorsabb 10.80-as idővel , 210 km/h sebességgel. A Nova-nak a döntőben technikai problémája akadt, csak egyesben tudott végig menni, nem váltott el az automata váltója. Annak ellenére is sikerült megvernie az ellenfelét, ami egy nitrós Karmann Ghia volt.
A bátor emberek kipróbálhattak egy extrém hintát is a rendezvényen, ahol akár 3g-s gyorsulást is el lehetett érni illetve a quadokat is kipróbálhatták az érdeklődők.
Ebéd után kezdődött a hangnyomás verseny is ahol 3 kategóriában mérték össze autójuk hangerejét a tulajdonosok. Elég nagy volt a hangzavar a hangár körül... Szinte mindegyik autó elérte a 130 decibeles hangerőt, sőt jó páran túl is lépték.
Idén még egy alkalommal lesz gyorsulási verseny Fertőszentmiklóson szeptember 28-án. Az lesz 2008 utolsó versenye.
Reméljük ismét olyan lesz a felhozatal amilyet megszokhattunk már az eddigi versenyeken.
Röjtök és Muzsaj évszázadokon át két külön település volt. A két községrész egyesítése Röjtökmuzsajjá 1927-ben történt. Szent István király a muzsaji határban lévő "Cserszélre"-re építtetett egy keresztalakú, Szent Péter tiszteletére és tíz község használatára szánt templomot. A legrégebbi... bővebben »
További települések a térségben »