hirdet?s

Hetedszer rendezték meg az Ikerfesztivált

Programbeszámoló | 2013. július 19.

Ágfalva - Minden eddiginél több ikertestvér érkezett a hétvégi VII. Ágfalvi Ikerfesztiválra.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A 2014-es ikerfesztivál arcai versenyre 46 ikerpár, illetve ikertrió jelentkezett. Nehéz volt a döntés, mert mindannyian tündériek voltak. Végül a Halásziból érkezett öt és fél éves Neuberger Maját, Hannát és Lórántot választották, akiknek fotói egy éven át propagálják az egyre népszerűbb rendezvényt. 
 
 
Minden eddiginél többen jöttek el Ágfalvára az ország minden részéből.
Fotó: kisalfold.hu
 
A bűvészekkel, játékos, dalos bohócműsorral, lovasbemutatóval és más érdekes programokkal színesített fesztivál igazi felhőtlen örömöt jelent gyereknek, felnőttnek egyaránt. – számolt be élményeiről a hároméves Valentin és Ármin édesapja, Bálint Szabolcs (Pér) a kisalfold.hu-nak.

Idén minden eddiginél többen keresték fel a fesztivált: hat hármas iker és hatvan ikerpár jött el az ország minden részéből, ám a program másoknak is igazi családi eseményt jelenthetett – említették a fesztivál főszervezői, Zselinszkyné Kondor Nikoletta és Magyarné Artner Hajnalka. 

A 2014-es ikerfesztivál arcai versenyre 46 ikerpár, illetve -trió jelentkezett. Nehéz volt a döntés, mert mindannyian nagyon tündériek voltak. Végül a halászi öt és fél éves Neuberger Maját, Hannát és Lórántot választottuk, akiknek fotói egy éven át propagálják a médiában az Ágfalvi Ikerfesztivált.
 
Fotó:kisalfold.hu 
 
A 2150 lakosú Ágfalván jelenleg tizenhét kettes és három hármas iker él, átlagban sokkal több, mint más településeken.
 
 



Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Tanulmányút a stájer Vulkanlandba 2015. július 7-8.

2015. augusztus 12.
Tanulmányutunk elsődleges célja volt, hogy a Vulkanland térségében tett látogatás során... Tanulmányút a stájer Vulkanlandba 2015. július 7-8. tovább

"Egy nagy himnusz az egész Fertő tája"

2015. július 31.
2015. július 26-án délután 17 órakor került átadásra a LÁTKÉP Szabadtéri Galéria 2015. évi... "Egy nagy himnusz az egész Fertő tája" tovább

Városi Ki Mit Tud Sopronban

2015. április 21.
16. alkalommal tartották meg a fiatal tehetségeknek szóló rendezvényt Városi Ki Mit Tud Sopronban tovább

Magyar delegáció képviselte térségünket Andalúziában a Vidék...

2015. április 1.
Az Alpokalja-Fertő táj térségben nemrégiben indult el a Vidék Minősége nevet viselő védjegy... Magyar delegáció képviselte térségünket Andalúziában a Vidék Minősége jegyében tovább

FANTÁZIÁBÓL JELES – KIHIRDETTÉK AZ ÍGY ÍROK ÉN…...

2015. március 30.
Határtalan fantáziáról és választékos nyelvhasználatról tanúskodnak az Így írok én… című... FANTÁZIÁBÓL JELES – KIHIRDETTÉK AZ ÍGY ÍROK ÉN… EREDMÉNYEIT tovább

Véget ért a Munkácsy, Paál, Szinyei és tájképfestő kortársaik...

2015. január 5.
A tárlat lebontása előtt egy rendhagyó programmal várták azokat, akik még nem látták, vagy újra... Véget ért a Munkácsy, Paál, Szinyei és tájképfestő kortársaik című kiállítás Sopronban - közel háromezren látták a festmények tovább

Ismét megrendezésre került az Örökségünk témahét térségünkben

2014. október 27.
Immáron másodszor került megrendezésre térségünk iskoláiban az Alpokalja- Fertő táj... Ismét megrendezésre került az Örökségünk témahét térségünkben tovább

„Nem tudjuk hol van a sír, az idegen országban.”

2014. szeptember 30.
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeztek szeptember 28-án, az agyagosszergényi... „Nem tudjuk hol van a sír, az idegen országban.” tovább

Nádhasznosítás új útjai?

2014. szeptember 29.
Projektnyitó rendezvényt tartottak 2014. szeptember 17-én a fertőszéplaki Széchenyi kastély... Nádhasznosítás új útjai? tovább

Felszentelték a megújult fertőszéplaki Piétát

2014. augusztus 29.
Nagyszerű és felemelő élménynek lehettünk részesei Fertőszéplakon a megújult Piéta átadási és... Felszentelték a megújult fertőszéplaki Piétát tovább

Feketeerdő - könnyű elérni, nehéz elhagyni...

2014. július 25.
A német Feketeerdő térsége az elmúlt években dolgozta ki és vezette be a "Schwarzwald... Feketeerdő - könnyű elérni, nehéz elhagyni... tovább

Sikeres volt a 22. VOLT - képek

2014. július 8.
Sopron - Hétfő hajnalban ért véget a 22. VOLT Fesztivál, amely ismét tanúbizonyságot tett arról,... Sikeres volt a 22. VOLT - képek tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Nagycenk

Soprontól mindössze 12 km-re fekszik a község, a 84. sz, és a 85. sz. főközlekedési utak találkozásánál. A településen 1860 fő él. A nyugat-magyarországi peremvidék... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja