Képeket is nyomtat

Így ünnepelünk Márton-napon

Programajánló | 2011. november 7.

Fertő-part - Cikkünkben összefoglaljuk azokat a rendezvényeket, amelyek Márton-napon, illetve azzal kapcsolatosan kerülnek megrendezésre idén a Fertő-parti településeken.

Így ünnepelünk Márton-napon
Szent Márton meggyőző és hiteles püspök volt, aki az imádságot és a lelkészséget össze tudta egyeztetni a jótékonysággal. November 11. körül a gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá máig, és más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek.

2011. november 11-én, pénteken 16:00 órától várják az ünnepelni vágyókat az Ifjúsági és Szabadidő Központba Fertőszentmiklóson, ahol a programok között szerepel: játszóház, ének, játék,  Márton püspök története, lámpás felvonulás, sütőtök, tea.

November 11-én Márton-napi felvonulást és műsort tartanak Hegykőn is.  Márton napja alkalmából 17:00 órától a Hegykői Általános Iskolások hagyományos lampionos felvonulására kerül sor, mely az iskolától indul és a Széchenyi Ödön parkig tart. Itt bemutatják műsorukat, mely után sült tökkel, teával, forralt borral és újborral vendégelik meg az érdeklődőket.

November 12-én egy túra keretében a Vadludak esti húzását tekinthetik meg az érdeklődők. A túra kiindulási  helye a Hansági - fõcsatorna parkolójában lesz (GPS: 47 40’43.20N / 16 50’52.89 E), időtartama kb. 2 óra.

Petőházán november 12-én, szombaton 16:30 órától a Márton-napi rendezvényen játszóházzal,
vidám vetélkedővel, adventi számok húzásával, lampionos felvonulással  ünnepelnek az egybegyűltek. Az esti hidegben tea és forralt bor várja a felvonulókat.

2011. november 12-én 20 órai kezdettel tartják a hagyományos Márton-napi libatorukat Fertődön a Babos József Térségi Általános Iskola tornacsarnokában. Vacsoráról a Grácia Pizzéria, zenéről a Club7 gondoskodik.