hirdet?s

A fertődi város-rehabilitációs projekt sorsa

Közélet | 2011. március 1.

Fertőd - Fertőd Város képviselő-testülete 2011. március 2-án, szerdán 17:00 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart Fertőd Város Polgármesteri Hivatala dísztermében, ahol a napirendi pontok között (újra) megvitatják a város-rehabilitációs projekt támogatásának ügyét.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Horváth Zoltán képviselő kereste fel portálunkat, hogy elmondja véleményét, valamint kért minket hogy a véleményével szembenálló képviselőt is keressünk fel.
A képviselő a projekt minden elemét megfelelőnek tartja ugyan, de a későbbi megvalósítást látja célszerűnek. Ezzel szemben Takács György képviselő a projekt aktuális ütemezését tartja megfelelőnek. Takács Úr megkeresésünkre kifejtette véleményét, de elmondta, hogy az ülésen felszólalásában szeretné majd ismertetni.
A „Nagyprojekt” minden eleme megfelelő és Fertőd városának fejlődését szolgálja. - Nyilatkozta portálunknak Horváth Zoltán. - A városnak szüksége van egy közösségi térre, bicikliútra és a süttöri templom környékének rendezésére, ennek ellenére én mégis a projekt leállítását javaslom.
A projekt legnagyobb eleme: a művelődési ház elkészítése annak ellenére, hogy fontos lenne most, nem időszerű, túl nagy árat kellene érte fizetnünk. Ugyanis ennek a ciklusnak az első éveiben meg kellene állnunk, hogy ne készítsünk látványberuházásokat. A pénzt csak oda tegyük, ahol azzal a pénzzel vagy bevételt tudunk létrehozni vagy kiadást csökkenteni.
Az intézményeinken teljes körű korszerűsítéseket kell végrehajtani – tette hozzá a képviselő.  Az ablakcsere, ajtócsere, külső szigetelések, fűtéskorszerűsítés, napkollektor, világítás korszerűsítése stb. elkerülhetetlenné vált. Ezekkel energiában 30-40% megtakarítást, pénzben kifejezve közel 50-60% költségmegtakarítást tudnánk elérni. Az épületeink megjelenése még az intézmények létszámára is pozitív hatással lehet. Nem mindegy, hogy aki iskolát, óvodát választ, annak mi az első benyomása az intézményről. Minden intézményünkben nagyon nagy szükség van további tanulókra, óvodásokra.

Úgy gondolom,- folytatta érvelését Horváth Úr - hogy a „nagyprojekt” elkészítésével a város összes pályázathoz felhasználható önereje el fog fogyni. A fent említett beruházásokhoz pénzünk nem marad, pedig az energia-megtakarításra jelenleg is futó pályázati lehetőségek vannak.
Tehát a „nagyépület” megépítése két irányból is a város további hiányát növelné. Egyrészt az elmaradó korszerűsítések miatt elmaradhat a várt megtakarítás és az új nagy épület fenntartása további jelenleg még meg nem lévő kiadásokat róna a városra. Tehát a célommal ellentétben (bevétel növelése, kiadás csökkentése) a nagyprojekt pont ellentétesen hatna a város költségvetésére.
 
A város megérdemelné, közel húsz éve várunk egy közösségi házra. Azonban jelenleg két 300 fő befogadására alkalmas épület kialakítása (Bábszínház épülete) és felújítása (Pálmaház) van folyamatban Fertődön.  Ugyan ezek nem a mi épületeink és biztosan fizetnünk kell majd a használatukért, de szerintem sokkal olcsóbb évente 5-10 alkalommal bérelni, mint megépíteni és fenntartani.

A projektet támogatók érvelése szerint azon kellene dolgozni, hogy a nagyépület bevételeket termeljen és tartsa el magát. Ez természetesen így logikus, és ha megépítjük, akkor erre kell törekedni minden áron. Vajon egy itt rendezett színházi előadás, koncert tud-e önköltséges lenni? Tudunk-e a Győri Nemzeti Színházzal vagy a Soproni Színházzal versenyezni? Én ezekre nem tudom a pontos válaszokat, nem vagyok szakember. Csak véleményem van, véleményem szerint nem. – nyilatkozta végül Horváth Zoltán. 
 
Takács György így vélekedik: - Ez a projekt nem elindul és arról szavazunk, ez a projekt már régen elindult...
Mint fentebb olvasható Takács Úr személyesen, a testületi ülésen fogja kifejteni érveit.


Hozzászólások

Közélet rovat további cikkei

NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTÉSE FERTŐSZENTMIKLÓS TELEPÜLÉSEN

2015. augusztus 19.
Fertőszentmiklós Város Önkormányzata 40 128 433 forintot uniós támogatást nyert el a „Helyi... NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTÉSE FERTŐSZENTMIKLÓS TELEPÜLÉSEN tovább

Városi futónap Fertőszentmiklóson - Beteg kisfiún segítenének

2015. április 30.
Rendellenességekkel született kilenc hónapos kisbaba és családja támogatására jótékonysági futást... Városi futónap Fertőszentmiklóson - Beteg kisfiún segítenének tovább

Áron alul adták el a nádgazdaságot - Romlott a Fertő vízminősége

2015. január 9.
A KEHI vizsgálat megállapítása szerint a Fertő-tavi nádgazdasági Zrt. nem volt jogosult felvenni... Áron alul adták el a nádgazdaságot - Romlott a Fertő vízminősége tovább

Súlyos helyzetben Fertőd

2015. január 6.
Fertődön az önkormányzat kifizetetlen áramszámlái miatt nincs köz- és díszkivilágítás –... Súlyos helyzetben Fertőd tovább

Elhunyt Szabó József

2014. december 23.
Szabó József c. kanonok, ny. plébános életének 89., papságának 64. évében, 2014. december 21-én a... Elhunyt Szabó József tovább

2015-ig megépülhet Balf és Sopron között a kerékpárút

2014. október 16.
2015 tavaszán elkészül a Balf és Fertőrákos közötti kerékpárút - ezt Fónagy János államtitkár... 2015-ig megépülhet Balf és Sopron között a kerékpárút tovább

Porpáczy-szakközépiskola: közbeszerzési eljárás

2014. október 7.
Fertődön, az új iskola megépítése a tervezői költségbecslés szerint közel egymilliárd forintba... Porpáczy-szakközépiskola: közbeszerzési eljárás tovább

„Az ágyneműtartóban tartják a tankönyveket”...

2014. október 3.
Még el sem kezdték építeni a fertődi középiskola új épületét, amelyben szeptember óta tanulniuk... „Az ágyneműtartóban tartják a tankönyveket” – egy éve tették ki a fertődi kastélyból a diákokat tovább

Jegyzői munkakör betöltése Fertőszentmiklóson

2014. szeptember 9.
Jegyzői pályázatot írt ki Fertőszentmiklós Jegyzői munkakör betöltése Fertőszentmiklóson tovább

Fertőd: kitüntetéseket adományoztak

2014. szeptember 3.
A fertődi képviselő-testület legutóbbi ülésén kitüntető címekről és elismerésekről döntöttek.  Fertőd: kitüntetéseket adományoztak tovább

Elkészült a kilátó Fertőszentmiklóson

2014. augusztus 28.
Látni a távolban a petőházi cukorgyárat, a süttöri és a fertőszéplaki templomot is. Elkészült a kilátó Fertőszentmiklóson tovább

Kivágták a gesztenyesort Fertődön

2014. augusztus 17.
Fertőd – Több megkeresés érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy Fertődön, a vízmű... Kivágták a gesztenyesort Fertődön tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőszéplak

A Kisalföld és az Alpokalja találkozásánál, a Fertő-tótól délre található.Önálló község a 85. számú úttól kb. 2 km-re. A Fertő menti falvakat összekötő országút szeli át. Vasútállomása Fertőddel közös. Közúton könnyen megközelíthető, Ausztria a kb. 10 km-re fekvő Pamhagennél érhető... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja