Bíborka ugyanis már évek óta a fertődi Fekete család tagja, és az évek során a vendégház számos lakójának csalt mosolyt az arcára. A kezdetekről Bíborka gondozójával Fekete Ágnessel beszélgettem:
- Honnan jött az ötlet, hogy lámát tarts?
F.Á.: Néhány éve történt amikor a budapesti állatkertben jártunk. Nagyon megtetszettek és akkor döntöttük el, hogy lámát akarunk tartani. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, mivel egy nagyon hosszú várólista van és a gondozók azt is megnézik, hogy valóban jó helyre kerül-e az állat, megfelelően tudnak-e majd róla gondoskodni. Szerencsére a vendégház mellett van egy elég nagy zöldterület, így ez nem jelentett problémát. De egy évet kellett várnunk mire hozzánk kerültek. Ugyanis egyiküket Veszprémből, a másikukat a pesti állatkertből fogadtuk magunkhoz. Ennek az volt az oka, hogy tenyészteni is akartuk őket, így két külön vérvonalból kellett, adoptálni őket.
- A családod mit szólt hozzá? Hiszen nem egy szokványos háziállatról van szó.
F.Á.: Az egész családnak tetszett az ötlet, hiszen mindnyájan nagy állatbarátok vagyunk.
-És a helyiek?
Ők először kicsit csodálkoztak, főleg mikor kivittük "sétáltatni". De mára megszokták. Az elején a helyi óvoda csoportja is kijött megsimogatni őket, és a szállóvendégeknek is először furcsa volt, hogy a lovak, csirkék, birkák mellett egy láma is legel, de sokan lefényképezték, megsimogatták szóval mindenki kíváncsi volt rá, hiszen a legtöbb ember csak az állatkertben lát ilyet.
- Ha már az embereket említed, mennyire barátságos, vagy kérdezhetném úgy is menyire házi kedvenc?
F.Á.: Sokan nem is hinnék milyen barátságosak, és intelligens jól idomítható állatok a lámák. Az első amit Veszprémből fogadtunk örökbe, annak idején az egyik francia autó reklámjában is szerepelt. De legalább olyan jól taníthatók mint a lovak és legalább olyan sokoldalúak is. Annyi a különbség, hogy a lámák, sokkal inkább érdeklődő lények. Mindent megfigyelnek, minden érdekli őket. Ugyanakkor nagyon öntudatosak is, és annak ellenére, hogy nem ez az égöv a természetes élőhelyük nagyon jól akklimatizálódnak. Sőt Bíborka kimondottan imádja a havat, így a szálló vendégei egész évben láthatják.
- Tényleg, a telet hogy bírják?
F.Á.: Mivel a láma eredetileg Dél-Amerika hegységeiben őshonos, nem igazán bántja a hideg, az ellátásában is csak annyi változik, hogy a fű mellett az étrendjét, egy kis zabbal kell kiegészíteni. Szerencsére nem egy túl kényes állat, így különleges étrendet, vagy bánásmódot nem igényel. Ugyanakkor a helyigénye az nagy, és a vele való foglalkozásra is szükség van, rendszeresen kell foglalkozni kell vele, hogy aktív és jól tanítható maradjon. Tehát nem olyan mint egy átlagos patás háztáji állat.
- Ha már a patásoknál járunk, többet, vagy kevesebbet tud mint mondjuk egy ló, amely köztudottan jól idomítható?
F.Á.: Sokban hasonlít, mégis sokban különbözik egy lóhoz képest. Például a vendégház lakóinak van lehetőségük láma fogaton utazni, igaz maximum csak két kisebb súlyú embert képes szállítani. Tehát a teherbírása nem olyan mint egy lónak, és éppen emiatt lovagolni sem igazán lehet, rajta. Bár most ahhoz is kezdjük hozzászoktatni, van már nyerge is, de egy felnőttet, nem biztos, hogy elbír, egy gyereknek pedig veszélyes lenne, úgymond "belovagolni".
- De gondolom nem csak a szállóvendégek láthatják?
F.Á.: Természetesen nem, kilátogatunk vele rendezvényekre is, például a fertődi Lovasnapra, és általában, hatalmas sikere van a vendégek, látogatók körében. És ami a legjobb, hihetetlenül könnyen megszokja az embereket és a nagy tömeg sem ijeszti meg, így nem kell attól, tartani, hogy megharap vagy megrúg valakit.
- Vagy, bocsánat a kifejezésért leköp...
F.Á.: Nem teljesen igaz ez a hiedelem sem. Igaz szokott köpködni és az is igaz, hogy csak akkor, ha mérges, ugyanakkor, nem egy könnyen felbosszantható állat, és általában a környezetében lévő más állatokat szokta inkább ezzel elriasztani illetve rendre utasítani.
- Mennyibe kerül egy láma, és gyakori-e, hogy valaki ilyet szeretne venni?
F.Á.: Az az igazság, hogy annyira nem olcsó, beszerezni, mivel nagyjából 200 ezer forint körül van az ára, utána viszont az ellátása nem kerül többe mint bármely más patás állatnak. Ennek ellenére sokan szeretnének lámát tartani. Nálunk jelenleg 4-5 fő várakozik, de mivel a láma évente csak egyszer és egy utódot ellik, így nem megy egyik napról a másikra.
- És Te mint gyakorlott lámatartó kinek ajánlanád?
F.Á.: Mindenképpen olyanoknak, akiknek valóban van idejük foglalkoztatni és tanítani ezeket a rendkívül okos állatokat, és az is fontos, hogy megfelelő környezetet tudnak nekik biztosítani, mivel a mozgásigényük meglehetősen nagy. Így egy kb. 900-1000 négyzetméteres terület mindenképpen kell nekik, és a megfelelő élelmezésről is gondoskodni kell. De akinek ilyen tanácsra, vagy csak példára van szüksége annak érdemes ellátogatnia a www.lamavendeghaz.hu weboldalra, ahol sok fotót is láthat a kedves állatokról.
Aki pedig többet szeretne Bíborkáról tudni annak íme egy video: http://www.youtube.com/watch?
Soprontól 12 km-re a Fertő partján. A Fertő-Hanság Nemzeti Park része, gazdag növény és állatvilág jellemzi. Győr-Moson-Sopron megye egyik legszebb részén, a Fertő déli partját övező dombsor és... bővebben »
További települések a térségben »