hirdet?s

Kétszázhatvan embernek segítettek a katasztrófavédők a hétvégén

Időjárás | 2013. január 18.

A hétvégén kétszázhatvan embernek segítettek a katasztrófavédők, a kihűléstől és az utakon elakadt járművekből mentették őket. Már minden út járható Győr-Moson-Sopron megyében.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Frissítve 2013. 01.21.

Vasárnap délutánra az utolsó két, hó által elzárt Győr-Moson-Sopron megyei utat is megtisztították a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai.

Az utolsó két járhatatlan szakasz a 8602-es út Sopronnémeti és Magyarkeresztúr közötti része, illetve a 84-es főutat Egyházasfaluval összekötő út volt.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője közölte: pénteken Somogy, Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megye összesen huszonhat kistérségében, ahol piros riasztást adtak ki a hófúvások miatt, 430 jármű akadt el, fő- és alsóbbrendű utakat kellett lezárni, huszonkilenc település volt nehezen megközelíthető vagy elzárt. 

Országosan csaknem négyszáz műszaki mentés volt, egy átlagos nap nyolc-tízszerese - tette hozzá.

A hétvégén 207 ember szenvedett különböző sérüléseket a síkos utakon, illetve közúti és egyéb balesetekben, húsz ember szén-monoxid-mérgezést szenvedett, hetet kórházba vittek a mentők.

A rendőrség adatai szerint pénteken, szombaton és vasárnap összesen 77 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetben egy ember halt meg, 27-en súlyosan, 49-en könnyebben sérültek meg.

 

MTI 

 

Korábban 

Kötelező a hólánc használata: 

Határállomásoknál
Rajkánál, a 150-es számú főúton,
Sopronnál a 84-es számú főúton,
Kópházánál a 861-es számú főúton,
Vámosszabadinál a 14-es számú főúton,

a  82-es számú főúton Veszprémvarsánynál

Járhatatlan alsóbbrendű útszakaszok a megyében: 
Páli és Edve,
Mosonszolnok és az 1. számú főút,
Újkér és Egyházafalu, 
Bezenye és Hegyeshalom között.
 
A 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarországra történő belépése korlátozott az alábbi határátkelőknél:
Kópháza,
Sopron
 

Rendkívüli helyzet a megyében 

 

Hóhelyzet Győr-Moson-Sopron megyében nagyobb térképen való megjelenítése

Pirossal a kamionforgalom elől lezárt határátkelőket, türkizzel a tanítási szünettel érintett iskolákat, lilával a buszok által nehezen megközelíthető településeket jelöltük. Sárgával azokat a szakaszokat láthatják, ahol hólánc használata kötelező.

Térkép: kisalfold.hu 
 
Az M1 autópályán a Budapest felé közlekedő 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek (bal pályatest) lehajtása  nem engedélyezett: 
Mosonmagyaróvárnál a 86-os számú főútra,
Győrnél a 85-ös számú főútra.
 
 
 Megyénkből a 84-es számú főúton, Szombathely felé Újkérnél, egy sávon halad a járműforgalom.
 
A 86-os számú főúton Répcelak és Beled közötti útszakasz ugyancsak lassan járható, a hóban elakadt járművek miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) piros, vagyis harmadfokú riasztást adott ki a Dunántúl öt megyéjének 26 kistérségére hófúvás miatt pénteken, ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) arra kéri az autósokat, hogy aki teheti, ne induljon útnak az érintett térségben. 

Az OKF péntek délelőtti felhívásában arra figyelmezet: hófúvás miatt harmadfokú riasztás van érvényben Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyék 26 kistérségében. A piros színű jelzés Csorna, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Sopron-Fertőd, Lengyeltót, Fonyód, Marcal, Körmend, Celldömölk, Csepreg, Kőszeg, Sárvár, Szombathely, Vasvár, Pápa, Ajka, Devecser, Sümeg, Tapolca, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely, Pacsa, Zalaegerszeg, Zalaszentgrót térségére érvényes, mert ezekben a hótakaróval borított térségekben a viharos, 60-70 km/órát elérő szél hótorlaszokat emelhet.
 
Kapuvár és Fertőd között 
Forrás: facebook.com. Fotó: Illés Tamás 
 
A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy azok induljanak útnak, akinek halaszthatatlan teendője van. 
A havas, csúszós úton óvatosan, körültekintően közlekedjenek, különös tekintettel az autópálya felhajtóknál.
 
A viharos szél hóátfúvásokat okoz, ez pedig megnehezíti a vasúti közlekedést is: a folyamatos takarítás ellenére a váltókba visszafújja a havat a szél, ezért lassabb a közlekedés. A nyílt vasúti pályán is gondot okoz a hóátfúvás, több szakaszon volt szükség hókotrómenetre.

A vonatközlekedés folyamatos, de 10-30 perces késések előfordulhatnak. A reggeli órákban a Szombathely-Kőszeg vonalon két vonat nem indult el, mert olyan mértékű volt a szakaszon a hóátfúvás, hogy meg kellett várniuk a hókotrómenet közlekedését. Szintén nem közlekedett két reggeli járat Szombathely és Bük között. 
 
A GYSEV Zrt. továbbra is azt kéri, hogy indulás előtt az utasok érdeklődjenek a www.gysev.huhonlapról, hívják a 06-99-517-212-es telefonszámot, vagy a GYSEV új, hóügyeleti információs vonalát a 06-30-653-38-27-es számon.

A vasúttársaság Szombathelyen, Sopronban és Csornán forró teát biztosít az utasok részére, a nagyobb állomások várótermei pedig éjszaka is nyitva maradnak. 
 
A megváltozott útviszonyok figyelmesebb vezetést és felkészültebb autót kívánnak! 
 
Aki hosszabb téli autóútra indul, a fentieken kívül érdemes figyelnie az alábbiakra is: 
 
Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, téli ruhadarabokra, lapátra (autó hóból való kiszabadítása esetén), rugalmas vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is.
Hosszabb utak előtt érdemes tájékozódni az Útinformnál az út - és időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni, és biztonságosabb, ha vonattal indulunk útnak.  
Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban.     
 
Jó utat és balesetmentes közlekedést kíván az Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság! 


Hozzászólások

Időjárás rovat további cikkei

Földrengés volt Sopronban péntek hajnalban

2013. szeptember 20.
Sopron - Földrengés volt péntekre virradó éjjel Burgenlandban, az MTI által megkérdezett... Földrengés volt Sopronban péntek hajnalban tovább

Kiöntött az Ikva Petőházánál

2013. február 27.
Petőháza - A hirtelen olvadásnak köszönhetően kiöntött az Ikva Petőházánál. A település ezen... Kiöntött az Ikva Petőházánál tovább

Kamionstop a Győr megyei határátkelőkön

2013. február 12.
Győr-Moson-Sopron megye mind az öt közúti határátkelőjén korlátozzák kedd reggel nyolc órától a... Kamionstop a Győr megyei határátkelőkön tovább

A Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig még sok hó hullhat

2013. február 12.
Győr-Moson-Sopron megyében eddig nyolc centiméternyi hó esett, de a következő 24 órában ennek... A Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig még sok hó hullhat tovább

Hidegfront, szél, nagy mennyiségű csapadék, Fertő tónál lesz a...

2012. november 5.
Viharos széllel és sok esővel hétfőn eléri Magyarországot egy hidegfront, emiatt több fokkal esik... Hidegfront, szél, nagy mennyiségű csapadék, Fertő tónál lesz a leghidegebb tovább

Ősszel is biztonságosan az utakon

2012. október 26.
A járművek őszi - téli felkészítése vált időszerűvé az elmúlt napok időjárásnak tükrében.... Ősszel is biztonságosan az utakon tovább

Lehűlést, viharos szelet és csapadékot, néhol havat is hozhat...

2012. október 26.
Lehűlést, viharos szelet és csapadékot hoz a hétvégén érkező hidegfront; szombaton és vasárnap az... Lehűlést, viharos szelet és csapadékot, néhol havat is hozhat a hétvégi hidegfront tovább

Harminc fok körüli meleg lesz szeptember utolsó hetében

2012. szeptember 24.
Harminc fok körüli meleg várható a héten, vagyis szeptember utolsó hetében. Az elmúlt napokban... Harminc fok körüli meleg lesz szeptember utolsó hetében tovább

Jégeső!

2012. július 5.
Fertő-part - Eső, jégeső érte el térségünket csütörtökön nem sokkal 17 óra előtt. Jégeső! tovább

Szerdáig hőségriadó

2012. június 29.
Hőségriadót rendelt el a várható tartós kánikula miatt az ország egész területére szombaton 0... Szerdáig hőségriadó tovább

Hét elején hidegfront, hétvégére 35 fok

2012. június 25.
Hidegfront vonul át hétfőn az országon, több helyen lehet számítani esőre, erős szélre, de a... Hét elején hidegfront, hétvégére 35 fok tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Hegykő

A Fertőtől délre, a Hidegség és Fertőszéplak közötti lapályon elterülő falu. Soprontól 20 km-re, Fertődtől 5 km-re épült ki. Megközelíthető a 85. Számú főút-vonalról 2 km-re. A GYSEV... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja