hirdet?s

A kisgyermekkorúvá cseperedett Turisztikai Hotel Klaszter első lépései

Érdekességek, egyebek | 2013. augusztus 5.

A történelmi múltra visszatekintő lengyel-magyar kapcsolatok 21. századi felvirágoztatásán munkálkodó klaszter idén júliusban nagy lépéseket tett.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A kisgyermekkorúvá cseperedett Turisztikai Hotel Klaszter első lépései
A  klaszter varsói, katowicei és lublini megjelenésének eredményeként  júliusban a Jurajski Turisztikai Klaszter 4 fős képviselő testülete látogatott Egerbe, ahol a Hotel Eger Park látta őket vendégül. Ittlétük során megismerkedtek Eger városának és vonzáskörzetének turisztikai látványosságaival, amely legnagyobb örömünkre, lenyűgözte őket. 
 
A látogatás fő célja a két klaszter nemzetközi együttműködésének megalapozása volt, amelyet a szervezetek működésének harmonizálása, közös  marketing tevékenység és kölcsönös segítségnyújtás által láttak megvalósíthatónak. 
 
Az idelátogató vendégek között érkezett Anna Pilarczyk Sprycha a klaszter igazgatója, valamint Marcin Gajdzik a klaszter elnöke. Mindketten hangsúlyozták a nemzetközi kapcsolatok fontosságát, a Unió belső piaci terjeszkedésében rejlő lehetőségeket és a közös fejlődés dinamikáját.
 
A Jurajski Turisztikai Klaszter az Ogordzieniec régiót képviseli. Tagjai között szállodák, éttermek, sport klubok, nyomda, sörfőzde és a Lengyel Turisztikai Hivatal is szerepel. Kiváló kapcsolatot ápolnak lengyel utazási irodákkal, így jelentős segítséget tudnak nyújtani a magyar desztinációk népszerűsítésében.
 
A tárgyalások ígéreteinek megfelelően idén ősszel a Turisztikai Hotel Klaszter látogat Lengyelországban, ahol szerződések aláírásával koronázzák meg magyarországi egyeztetés sikerét és a nemzetközi  együttműködés első lépéseként közösen pályáznak Uniós támogatásért. 


Hozzászólások

Érdekességek, egyebek rovat további cikkei

Próbatánc a Soproni Petőfi Színházban

2015. június 1.
A Soproni Petőfi Színház próbatáncot hirdet A bábjátékos c. rockopera táncos feladatainak... Próbatánc a Soproni Petőfi Színházban tovább

Fertő tavat reklámozó videó

2015. április 1.
A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség elkészítette első, a Fertő tavat reklámozó videóját. Fertő tavat reklámozó videó tovább

A fertődi SativuS zenekar új lemezzel és klippekkel rukkolt elő!

2015. március 5.
Pár napja jelent meg a fertődi SativuS formáció második nagylemeze ami “A Képzeletünk...  A fertődi SativuS zenekar új lemezzel és klippekkel rukkolt elő! tovább

Térségi receptkönyv

2015. január 15.
A térségi mesekönyv sikere után, térségi receptkönyv megjelenés! Térségi receptkönyv tovább

Cipősdoboz adománygyűjtés

2014. november 21.
A Fertőd Mikro-térségi Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata... Cipősdoboz adománygyűjtés tovább

Sopron és a Fertő-táj turisztikai videója

2014. november 19.
Megjelent a Sopront és Fertő-tájat bemutató videó. Sopron és a Fertő-táj turisztikai videója tovább

Előkerült Fertőszéplak historia domusa!

2014. október 2.
Fertőszéplak történelmi múltjának kimagasló dokumentuma a historia domus (latin.; jelentése:... Előkerült Fertőszéplak historia domusa! tovább

Pályázat - Legszebb ház a Fertő-vidéken

2014. szeptember 29.
Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület és a Civilek a Fertő-tájért Egyesület pályázatot... Pályázat - Legszebb ház a Fertő-vidéken tovább

Kis város, nagy célok

2014. szeptember 3.
Fertőszentmiklós - A 2007-ben egyfős cégként alakult a Feki Webstudio Kft. Azóta folyamatosan... Kis város, nagy célok tovább

Diákmunka Fertőszentmiklóson

2014. június 25.
Fertőszentmiklós – Nyári diákmunkát hirdet Fertőszentmiklós Város Önkormányzata 2014.... Diákmunka Fertőszentmiklóson tovább

Fertődi zenészek az RTL-en

2014. június 20.
Fertőd - Az egyre nagyobb ismertséget szerző fertődi Sativus együttessel az RTL Klub készített... Fertődi zenészek az RTL-en tovább

Nem mindennapi videoklipet forgatott a fertődi SativuS zenekar

2014. május 30.
Fertőd – Egyedit szerettek volna alkotni, így fordított klippel állt elő a fertődi és... Nem mindennapi videoklipet forgatott a fertődi SativuS zenekar tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőrákos

A több, mint 800 éves település a Fertõ-Hanság Nemzeti Park része és 2001. óta büszkén viseli a "Világörökség része" címet. Fertőrákos Soprontól 10 km-re, a Fertő partján fekszik. Fertőrákos nyugatról keletre a kőfejtő lajtamészkövétől a Fertő nádasáig húzódik, a Rákos-patak... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja