A Bulfest, a balkáni kulturális és kulináris fesztivál az idén 9. alkalommal kerül megrendezésre.
A rendezvény Fertődön, a kastéllyal szemben kerül megrendezésre, másnapján pedig a rendezvényen részt vevő főbb fellépők Sopron Fő terén mutatkoznak be.
A rendezvény az idei évben 2009. június 27-én Fertődön, illetőleg 2009. június 28-án Sopronban kerül lebonyolításra.
Az idei évben több neves zenekar is részt vesz a rendezvényen. Fellép többek között a Rosica és Jántrá Bolgár Néptáncegyüttes, a Pravo Bolgár Népzenekar (Megy a Gőzős című film zenekara), az Od srca do srca Zenekar Zágrábból, Horvátországból és a Szentpéterfai Hagyományőrző Horvát Néptáncegyüttes.
Az idén a Fesztivál meghívott vendége Horvátország lesz, ezért számos horvát fellépő szórakoztatja a közönséget.
Eső, rossz idő esetén a rendezvény a Fertődi Általános Iskola tornatermében lesz.
Mai nevét a magyarországi közigazgatás átszervezése idején kapta. 1950. május 16-án Eszterháza felvette a Fertőd nevet, majd szeptember 7-én a korábbi Eszterháza, immár Fertőd egyesült Süttörrel. Süttör volt az ősibb település, az oklevelek Süttör nevének változatait őrzik. Eszterháza neve először Miklós herceg levelében (1766) olvasható: "Schloss Eszterháza". A...
A településről bővebbenMagyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében... bővebben »
További települések a térségben »