Képeket is nyomtat

Manchesteri diadal

Sport, egészség | 2007. szeptember 23. | Gergácz Roland

A Manchester United könnyedén verte a Chelseat.

Manchesteri diadal
Nem olyan várakozás előzte meg ezt a mérkőzést, mintha Jose Mourinho ült volna a Chelsea kispadján, de azért mégiscsak az utóbbi három bajnokságot megnyerő két együttes csapott össze ismét.

A meccs esélyese egyértelműen a United volt, amely ennek megfelelően azonnal kezdeményezőleg, támadólag lépett fel a kevés elképzeléssel futballozó londoniak ellen.
A Manchester színeiben a 150. mérkőzését játszó Wayne Rooney már az elején majdnem betalált egy szép egyéni alakítást követően, jobblábas, belsővel a bal sarok felé lőtt labdáját szép vetődését tolta szögletre Petr Cech.
Nem sokkal később Joe Cole a 16-oson belül becsúszva próbálta elrúgni a labdát Patrice Evra elől, de a francia játékos lábát söpörte ki. A lassítás alapján egyértelmű volt a büntető, de Mike Dean játékvezető szerint nem ért annyit az egész.
Manchesteri diadalA 33. percben újra a játékvezető volt a főszereplő. John Obi Mikel hosszan szöktette magát, és úgy dobta be magát, hogy közben kíméletlenül rátartott Evra lábára.
Csúnya szabálytalanság volt, sárga lapot ért volna, de Dean az addig sportszerű játék ellenére a pirosat kotorta elő a zsebéből.
John Terry, Michael Essien és Claude Makelele reklamál Mike Deannél, aki felmutatja a piros lapot John Obi Mikelnek (balra).
A létszámhátrányba került Chelsea ezután már szinte semmi veszélyt nem jelentett Edwin van der Sar kapujára, az erejét a védekezés emésztette fel.
Már úgy tűnt, a kékek kihúzzák kapott gól nélkül az első játékrészt, de a jelzettnél többet hosszabbító Dean még engedett elvégezni egy szögletet a 45+3. percben, és a Ryan Giggs által jobb külsővel a kapu elé nyesett labdát Carlos Tevez úgy fejelt a bal sarokba, hogy megelőzte a kivetődő Cech kapust (1-0).
A második játékrészben is voltak helyzetei a Unitednek, a mérkőzés azonban eléggé ellaposodott.
A 88. percben Dean ismét bakizott egyet. A csereként beállt Louis Saha megtolta a labdát a 16-os felső részén, Ben Haim lába fölött átdobta magát.
Dean ezt is megette, fontoskodva ítélt büntetőt, amelyet Saha a jobbra mozduló Cech üres helyére, középre lőtt (2-0).

A Manchester United teljesen megérdemelten győzött, jobb teljesítményt nyújtott, mint ellenfele. A Chelsea vasárnapi teljesítménye gyakorlatilag értékelhetetlenül gyenge volt.