hirdet?s

A skót duda és az török áfium ellen nem volt orvosság.

Sport, egészség | 2007. szeptember 14. | Gergácz Roland

Törökország-Magyarország 3:0
A nagy önbizalommal és nagyon fegyelmezetten játszó Várhidi-legénység teljesen egyenrangú partnere volt a török válogatottnak addig, míg a játékvezető engedte.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A skót duda  és az török áfium ellen nem volt orvosság.
A hatvannegyedik percben Stuart Dougal játékvezető megpecsételte az
addig jól és szervezetten játszó magyar csapat sorsát. Ekkor ugyanis
Gera Zoltán került óriási ziccerbe, eltolta a labdát Hakan Arikan kapus
mellett, aki felborította őt.



A magyar kispad már örült annak, hogy tizenegyest kaptunk, azonban
néhány másodperc múlva értetlenül álltak a játékvezető ostobasága
előtt. A skót bírónak esze ágában sem volt büntetőt ítélni a mieink
javára – pedig a felvételek alapján egyértelmű volt, hogy a török
hálóőr szabálytalanul szerelte Gerát -, hanem inkább a magyar
középpályásnak adott műesésért sárga lapot, és mivel ez a második volt
neki, így mehetett zuhanyozni.



Hiába játszott addig teljesen egyenrangú szerepet Várhidi Péter
csapata, azután az eset után válogatottunk teljesen összezavarodott, és
néhány percig bírta csak kapott gól nélkül.



Előbb
a szünet után néhány perccel megsérült Fülöp hálójába bólintott
közvetlen közelről Gökhan. A magyar kapus csupán eddig bírta a játékot
(utólag kiderült, hogy az Emrével történt ütközés agyrázkódást okozott
nála), de helyére beállt Balogh János sem járt szerencsével, hiszen
első labdaérintése az volt, amikor a hálóból kiszedte Mehmet Aurelio
lövését.



A hajrában a debreceniek kapusa éles szögből az oldalvonal közeléből
óriási potyagólt kapott, de a magyarok szempontjából ez már semmin nem
változtatott.



Mindkét csapat számára rettentően fontos lett volna a győzelem, hiszen
a mieink az előző két mérkőzésen nagyszerűen játszottak, maguk mellé
állították a közönséget. A nemzeti csapat akarására és a kiállításig
mutatott játékára nem lehetett panasz.

Hozzászólások

Sport, egészség rovat további cikkei

Fertőszentmiklósi érmek Horvátországból

2014. december 17.
December 12-14 között rendezték a Croatia Open elnevezésű viadalt a horvátországi Makarskán. A... Fertőszentmiklósi érmek Horvátországból tovább

Ketten száz gól felett Fertőszentmiklóson

2014. május 19.
Fertőszentmiklós - A régióban patinás múltú Fertőszentmiklósi SE csapata jelenleg nagy fölénnyel... Ketten száz gól felett Fertőszentmiklóson tovább

FKC tavaszi bajnokságok

2014. március 20.
Fertőszentmiklós - Indul a tavaszi kézilabda bajnokság. Az FKC sok szeretettel várja a... FKC tavaszi bajnokságok tovább

Év Orvosa-díj: a fertőszentmiklósi doktornőt is jelölték

2014. február 12.
Fertőszentmiklós, GY-M-S megye - A fertőszentmiklósi doktornénit "második nagymamájának" tartja... Év Orvosa-díj: a fertőszentmiklósi doktornőt is jelölték tovább

Győzött a magyar válogatott Fertőszentmiklóson!

2013. november 24.
Fertőszentmiklós - A Magyar válogatott 24-20-ra legyőzte Ausztriát barátságos Intercross... Győzött a magyar válogatott Fertőszentmiklóson! tovább

Új kórházi tömb épül Sopronban

2013. október 28.
Sopron - Sopron és térsége számára kiemelt jelentőségű beruházást jelent az Erzsébet oktató... Új kórházi tömb épül Sopronban tovább

Hegykőn már műfüves pályán is focizhatnak

2013. szeptember 26.
Elkészült, s már birtokba is vették a labdarúgók a hegykői műfüves pályát. TAO-s támogatás... Hegykőn már műfüves pályán is focizhatnak tovább

Új sportág a Fertő-tavon

2013. augusztus 27.
Fertő-part - Új sportág, az állva evezés azaz SUP (Stand Up Paddle) hódít a Fertő-tavon a... Új sportág a Fertő-tavon tovább

Szülésturizmus indult a határon túlra

2013. április 24.
Sopron, Ausztria - Egyre több nő "jár" szülni Ausztriába. A kinti munkavállalók körében szinte... Szülésturizmus indult a határon túlra tovább

Nyuszi kupa – arany éremmel tértek haza a sportolók

2013. április 8.
Fertőszentmiklós - A szentendrei Thai Napon rendezett Nyuszi kupán eredményesen képviselték a... Nyuszi kupa – arany éremmel tértek haza a sportolók tovább

Térségi kerékpáros szolgáltató hálózat megbeszélése

2013. március 20.
Fertőszentmiklós - 2013. március 22.-én, pénteken 9:00 órai kezdettel az egyesület székhelyén, a... Térségi kerékpáros szolgáltató hálózat megbeszélése tovább

Thaibox-Kickbox, fertőszentmiklósi győzelmek

2013. február 20.
Fertőszentmiklós – A fertőszentmiklósi Thaibox-Kickbox sportolók mindig szép eredményt... Thaibox-Kickbox, fertőszentmiklósi győzelmek tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Harka

Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el. Tengerszint feletti... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja