hirdet?s

Világörökség + Turizmus + Sportélet = Fertőd!

Sport, egészség | 2009. június 8. | FN Kapcsolódó galériák

Megoldást lát a Fertődi Sporttelep jövőjére Dr. Varga Kálmán, az Esterházy-kastély igazgatója, aki szem előtt tartva a műemlékvédelmi és turisztikai szempontokat is, nem kívánja Fertőd sportéletét korlátozni. Hasonlóan gondolkodik Horváth Zoltán fertődi képviselő is, aki szerint az 50-es években társadalmi munkával megépített sportpályának nem kellene egyszeri kezdeményezésnek maradnia, Fertőd újra összefoghat, eljött az idő az új cselekvésre.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Világörökség + Turizmus + Sportélet = Fertőd!

Dr. Varga Kálmánnal arról beszélgettem - korábbi cikkünk kapcsán - , hogyan lehetne Fertőd kicsiny, nagyrészt műemlékileg védett területén a sporttelepnek helyet találni.
Mindenek előtt elmondta, hogy a mostani sporttelep olyan részen épült meg az 50-es években, ahol korábban - az 18. század második felében - angol kert volt. A kastély rehabilitáció 2. ütemében szeretnék ezt a részt az eredeti tervek alapján helyre állítani. Mint mondta, a kastély építészet nem önmagában az épületekre vonatkozott, hanem elválaszthatatlanul összefonódott az épület-együttest körülvevő kertekkel, parkokkal, és erdővel.
Dr. Varga Kálmán történelem-művésztörténet szakon szerzett diplomát. A 80-as évek közepétől a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója volt. Ezzel egy időben a Gödöllői Királyi
Kastély miniszteri biztosi tisztjét is betöltötte. Nagy szerepe volt többek között a múzeumi terek és az ajándékbolt kialakításában. 2001-ben helyezték Fertődre, az Esterházy-kastélyba. 2002-ben felkérték az Örökségvédelmi Hivatal Elnökének.
Igyekezett a kultúrpolitikát mindig úgy használni, hogy az a maradandó értékek szempontjából előnyös legyen.
Tudomásul kellett vennie, hogy 2001-ben megörökölte a több mint 200 hektáros területet a Kádár-korszakban létrejött szövevényes bérlői viszonyokkal együtt. Fontosnak tartotta a meglévő ingatlan anomáliák mielőbbi rendezését.
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága európai tagszervezetekkel összehangoltan végzi munkáját. Mivel az európai kultúrai gyökerei közösek, nemzetközi tapasztalatok alapján végzik munkájukat, az európai „műemlékes trend” értelemszerűen hatással van a magyar műemlékvédelemre is.

A megérkezés méltósága

A turizmus generálása mind Fertőd, mind a kastély érdeke. Varga Kálmán a kastély kifejezésen ebben az esetben a kastélyt környezetével együtt érti. Egy úgynevezett „magyar Versailles” kialakítása a cél, példaként említi még meg a Schönbrunni kastélyt és parkját.
Itt jön képbe az 50-es években épített sporttelep, mely pont a létrehozandó Eszterháza-együttes parkosítandó részén fekszik. Helyén a tervek szerint angol-park kerül majd kialakításra.
A fogadóépület, - ellentétben azzal, amit korábban Köő Tibor, a Sportegyesület Elnöke megelőző cikkünkben említett - nem a sporttelep mai helyén kerül kialakításra, hanem egy, a kastélytól távolabb eső részen.
Fontos megjegyezni, hogy a kastélyt eredetileg a Gránátos házak felől lehetett megközelíteni, azon a kb. 150 méteres útszakaszon, mely a két vendégfogadó között húzódik, és melyet vissza kíván vásárolni Fertőd városától az MNG, hogy a rehabilitációs terv 2. ütemében felvezető úttá alakíthassa. Ily módon szeretnék a szimbiózist visszaállítani a kastély és park között.
Uniós projektben vállalták, hogy a jelenlegi évi 150 ezer vendég helyett, 360 ezer látogatót fog idevonzani az ún. Eszterháza-együttes. Ennek 5 év múlva kell majd realitássá válnia.
Ezeket a terveket természetesen közösen dolgozták ki a településekkel. Nem titkolt cél, hogy Fertőd-Eszterháza a Fertő-parti turizmus központja kíván lenni. A Fogadó épület elé álmodott parkoló 800 autó és busz pakolását teszi majd lehetővé. (Fotó: Üvegfák Fertődön)

Infrastruktúrális beruházás

A Fogadócentrum kialakítása nem ismeretlen fogalom a hazai műemlékvédelem területén. Hasonló épületeket hoztak létre pl. Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, a föld alatt, és a Pannonhalmi Apátság előtt is. Ezekben a fogadó centrumokban helyezték el a ruhatárat, WC-ket, információs pultokat, büfét, és némely esetben az ajándékboltokat is.
Elmondta, hogy a jövőben térségi együttműködést terveznek Kismartonnal és Fraknó várával is, közös belépőjegyekkel is látogathatóak lesznek majd az Esterházyak kastélyai.
Kérdésemre elmondta, hogy tavaly felajánlotta egy másik állami területet adnának Fertődnek a sportpályáért cserébe jelképes bérleti díjért, de még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a település tulajdonjogába kerüljön a kijelölt terület.
Ebben a kérdésben a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönthet majd.
Mivel a jelenlegi bérlő - a Fertődi Sportegyesület - a sporttelepen lévő büfé működtetőjének lényegesen magasabb áron adja bérbe a büfét, mint amennyiért az egész területet tulajdonostól bérli - ez pedig törvénybe ütköző - a tulajdonosnak - jelenleg MNG - meg kellett változtatni a Sportteleppel kötött bérleti szerződését.
Ily módon a büfé működtetője közvetlenül az MNG-nek fizet majd bérleti díjat, a Sportegyesület pedig mentesül a bérleti díj fizetés alól. Ez a rendszer 2009. júniusától lép életbe.
Azt is említette, úgy érzi a kastély sokat ad a városnak, de Fertőd részéről ugyanezt nem érzi.
Hangsúlyozta, Eszterháza, Fertőd szíve szeretne lenni, méltóképpen kapcsolni be a várost a világörökségek véráramába.  Eszterháza nevét első ízben 1766-ban említik írásos emlékekben, s mint tepülés, az 1900-as évek eleje óta létezik.
A jövőben az Eszterháza név használata hivatalossá válik, a kastély-együttes majd 400 hektáron várja majd a látogatókat és Haydn révén Fertőd-Eszterháza zenei nagyhatalommá lehet.

Horváth Zoltán képviselő is hozzászól

Horváth Zoltán fertődi képviselőtestületi tag is fontosnak tartotta, hogy nyilatkozzék a sporttelep ügyében.
Mint elmondta, teljes mértékben megérti azokat az embereket, akiknek félelmeik, kellemetlen érzéseik vannak ezzel kapcsolatban.
Mindenek előtt elmondta, hogy Köő Tibor munkáját maximálisan elismeri és becsüli, és a továbbiakban is támogatja.
Ha 3 év múlva máshová kerül majd a sporttelep, ezt nem a sportélet végének látja, hanem egy új továbblépési lehetőség kezdetének. Fontos elmondani hogy a terület, - mondta -  melyet a sportpálya helyén létrehoznak majd, továbbra is a lakosságé marad.
Közösségi tér is lehet, hisz az angolkertek által határolt terület közepén zöld-füves tér kerül kialakításra. Így a pálya nem lesz a jövőben sem egy elvesztegetett terület.
Azt is elmondta, hogy Fertődön egyedi fejlesztések folynak, mely fejlesztésekben partner kíván lenni az MNG elképzeléseihez. A 3 év pont elegendő lesz arra, hogy felkészüljenek a változásokra.
Az új sportlétesítményeket Fertődnek kell majd újra felépítenie és úgy látja, hogyha az összefogás létre jött az 50-es években, miért ne jöhetne létre újra, miért ne lehetne társadalmi munka és önkormányzati támogatás az újjá születő sportélet alapja?
Természetesen tudja, hogy a változástól való félelem mindig ott munkál az emberekben.
Lehetséges forrásként nevezte meg azt a 30 millió forintos összeget, melyet Fertőd városa kaphat az értékesített felvezető útért az MNG-től.

Sport és szabadidő komplexum

Horváth Zoltán úgy gondolja, a jövőben nem csak a helyi futball fejlesztésére van szükség, hanem más sportolási lehetőségeket is meg kell teremteni. Említette teniszpályák, homokos röplabda pálya, kosárlabda pálya és kispályás homokos foci pálya kiépítését is.
Ezek a szolgáltatások nem csak a helyiek, de az idelátogató turisták kényelmét is szolgálnák.
Az Önkományzat felállított egy bizottságot, melynek feladata megkeresni és kijelölni az új sporttelep helyét. Ezt a feladatot idén el fogják végezni.
Végül megjegyezte: ez semmiképp sem visszalépés, hanem előrelépés Fertődnek, mind turisztikailag, mind a sportolás szempontjából. Személyes véleménye, hogy az élsport mellett legalább annyira, ha nem jobban fontos a tömegsport fejlesztése.


Kapcsolódó galériák

A fertődi Esterházy-kastély és parkja
2008. márc 31. | 29 db kép

A fertődi Esterházy-kastély és parkja

Miklós-nap az Esterházy-kastélyban
2008. dec 7. | 66 db kép

Miklós-nap az Esterházy-kastélyban

Az Esterházy-kastély hóesésben - 2009
2009. márc 16. | 15 db kép

Az Esterházy-kastély hóesésben - 2009

Húsvét az Esterházy-kastélyban - 2009
2009. ápr 14. | 158 db kép

Húsvét az Esterházy-kastélyban - 2009

Esterházy-nap - Hercegi bál - 2009
2009. máj 26. | 71 db kép

Esterházy-nap - Hercegi bál - 2009

Hozzászólások

Sport, egészség rovat további cikkei

Fertőszentmiklósi érmek Horvátországból

2014. december 17.
December 12-14 között rendezték a Croatia Open elnevezésű viadalt a horvátországi Makarskán. A... Fertőszentmiklósi érmek Horvátországból tovább

Ketten száz gól felett Fertőszentmiklóson

2014. május 19.
Fertőszentmiklós - A régióban patinás múltú Fertőszentmiklósi SE csapata jelenleg nagy fölénnyel... Ketten száz gól felett Fertőszentmiklóson tovább

FKC tavaszi bajnokságok

2014. március 20.
Fertőszentmiklós - Indul a tavaszi kézilabda bajnokság. Az FKC sok szeretettel várja a... FKC tavaszi bajnokságok tovább

Év Orvosa-díj: a fertőszentmiklósi doktornőt is jelölték

2014. február 12.
Fertőszentmiklós, GY-M-S megye - A fertőszentmiklósi doktornénit "második nagymamájának" tartja... Év Orvosa-díj: a fertőszentmiklósi doktornőt is jelölték tovább

Győzött a magyar válogatott Fertőszentmiklóson!

2013. november 24.
Fertőszentmiklós - A Magyar válogatott 24-20-ra legyőzte Ausztriát barátságos Intercross... Győzött a magyar válogatott Fertőszentmiklóson! tovább

Új kórházi tömb épül Sopronban

2013. október 28.
Sopron - Sopron és térsége számára kiemelt jelentőségű beruházást jelent az Erzsébet oktató... Új kórházi tömb épül Sopronban tovább

Hegykőn már műfüves pályán is focizhatnak

2013. szeptember 26.
Elkészült, s már birtokba is vették a labdarúgók a hegykői műfüves pályát. TAO-s támogatás... Hegykőn már műfüves pályán is focizhatnak tovább

Új sportág a Fertő-tavon

2013. augusztus 27.
Fertő-part - Új sportág, az állva evezés azaz SUP (Stand Up Paddle) hódít a Fertő-tavon a... Új sportág a Fertő-tavon tovább

Szülésturizmus indult a határon túlra

2013. április 24.
Sopron, Ausztria - Egyre több nő "jár" szülni Ausztriába. A kinti munkavállalók körében szinte... Szülésturizmus indult a határon túlra tovább

Nyuszi kupa – arany éremmel tértek haza a sportolók

2013. április 8.
Fertőszentmiklós - A szentendrei Thai Napon rendezett Nyuszi kupán eredményesen képviselték a... Nyuszi kupa – arany éremmel tértek haza a sportolók tovább

Térségi kerékpáros szolgáltató hálózat megbeszélése

2013. március 20.
Fertőszentmiklós - 2013. március 22.-én, pénteken 9:00 órai kezdettel az egyesület székhelyén, a... Térségi kerékpáros szolgáltató hálózat megbeszélése tovább

Thaibox-Kickbox, fertőszentmiklósi győzelmek

2013. február 20.
Fertőszentmiklós – A fertőszentmiklósi Thaibox-Kickbox sportolók mindig szép eredményt... Thaibox-Kickbox, fertőszentmiklósi győzelmek tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Harka

Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el. Tengerszint feletti... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja