Képeket is nyomtat

Első edzés Sopronban: Csocsó az asztalon

Sport, egészség | 2008. január 9. | Hadarits Kristóf

Mindössze hét futballista jelent meg az élvonalbeli FC Sopron labdarúgócsapatának idei első edzésén, a játékosok azonban gyakorlás helyett csupán asztali fociztak

Első edzés Sopronban: Csocsó az asztalon
Ahogy arról többször is beszámoltunk, még mindig bizonytalan, mi lesz az NB I-es FC Sopron és futballistáinak a sorsa. A klub által felhalmozott, az MLSZ-szel, az APEH-hel, valamint a csapat játékosaival szemben fennálló tartozásai miatt nemrég az MLSZ megvonta az együttes licencét.
A klub olasz többségi tulajdonosai ennek ellenére szinte elérhetetlenek, senki nem tud semmit, így nem csoda, ha a játékosok zöme már meg sem jelent az idei első foglalkozáson. Akik viszont ott voltak, sem edzettek. Egyelőre várnak, s inkább megpróbáltak tájékozódni a várható fejleményekről.Gyakorlás helyett pedig a labdarúgás asztali változatát űzték. Valamilyen megoldás – remélhetőleg pozitív – a csütörtöki, soproni taggyűlésen várható. Kérdés, hogy ezen a többségi tulajdonosok képviselői vajon megjelennek-e.

Az első csapat tagjai közül heten jelentek meg az FC Sopron első edzésén, ám Csikós Sándor, Csontos Zoltán, Dancs Roland, Fehér Zoltán, Károlyi Sándor, Sifter Tamás és Varga Zoltán a klubbal kapcsolatos helyzetről érkeztek tájékozódni, nem edzettek, nem öltöztek át, hanem a játék asztali, tekerős változatát, a csocsót részesítették előnyben.

Végh Tibor irányításával az NB III-as csapat játékosai tréningeztek. A szakvezető a következőket mondta a helyzetről: „Ebben a szituációban nem lehet senkit semmire kötelezni. A játékosok azt mondták, egyelőre még várnak pár napot, mi történik a klubnál, lesz-e valami előrelépés. Megnyilvánulásaikból arra lehet következtetni, amennyiben napokon belül rendeződik a helyzet, akár tavaszra is Sopronban maradnának."
A szakvezető azt is hozzátette: a klub további labdarúgóival is egyeztetve abban maradtak, néhány játékos – többek között Freud, Zana és Györök –, mivel Sopronban a szállásukat anyagiak hiányában nem tudja biztosítani a klub, egyelőre állandó lakóhelyén kezdi meg a felkészülést. Ők is kivárnak, s reménykednek a szurkolókkal együtt. A gárdában ősszel szerepelt idegenlégiósokról pedig semmi híre nem volt az edzőnek.

Csütörtökön várhatóan lesz némi előrelépés az élvonalbeli licencétől első fokon megfosztott FC Sopron körül kialakult áldatlan állapotban. Aznap délután ugyanis taggyűlést tart a klubot üzemeltető gazdasági társaság.
Nagy kérdés, vajon a magukat szinte minden hétre Sopronba ígérő olasz többségi tulajdonosok képviselői tiszteletüket teszik-e a taggyűlésen, ahol valamilyen előrelépésnek mindenképpen történnie kell. Ha jönnek az olaszok, azért, ha pedig nem, akkor meg azért.

A végső visszaszámlálás mindenesetre elkezdődött.



Forrás: www.kisalfold.hu