Képeket is nyomtat

Hétvégén indul a 2011/12-es bajnokság őszi fordulója

Sport, egészség | 2011. augusztus 12.

Fertő-part - Petőháza új edzővel, Fertőd új fiatal csapattal, Hegykőn pedig korszerű öltözőbázissal indulnak neki a bajnokságnak.

Hétvégén indul a 2011/12-es bajnokság őszi fordulója
Petőháza csapata 3. helyen végzett az előző bajnokságon a megyei I. osztályban. Azóta új edzőjük lett július 11-től Csonka László személyében, így új edzővel és új taktikával kedzik meg az első bajnoki mérkőzésüket 13-án, szombaton idegenben Nyúl ellen. Csonka László elmondása szerint a játékoskeretben nagy változás nem törént, így a csapat alkalmas rá, és a vezetés célja is az, hogy újra a legjobb ötben foglaljanak helyet.

Az FSC Hegykő nagyon szépen szerepelt az előző bajnokságon, 5. helyen végzett a felnőtt csapat, az ifi megnyerte a megyei II. osztály soproni liga bajnokságát, a serdülő csapat pedig a Győr-Moson-Sopron megye serdülő bajnoka lett.
A játékos keretben lesz változtatás, heten távoztak, valamint hat új játékos érkezett. A vezetés célja továbbra is az 1-5. hely a felnőtteknél  és az ifi csapatnál, a serdülőknél peig a tisztes helytállás, mivel egy nagyon fiatal csapat indul a megmérettetésen. Nekik kell még 2-3 év, hogy újra ezt a jó eredményt hozzák. Első megmérettetésük Mihályiban lesz augusztus 14-én, vasárnap 17:00 órakor, ami a november 27-i, utolsó forduló előrehozott mérkőzése.
-  Lassan átadás előtt áll egy új öltözőközpont, amit az első hazai mérkőzésen  augusztus 28-án, vasárnap avatnánk fel, mint a környék legkorszerűbb öltözőbázisa - tájékoztatta portálunkat Tencz Károly, az FSC Hegykő elnöke.

A fertődi focicsapat az őszi szezon végén még az 5. volt a megyei II. osztályban, majd a bajnokság végére a 11. helyre esett vissza. A tavaszi szezon nem sikerült túl jól, csak az utolsó 3-4 mérkőzésre kapta össze magát a csapat, amikor Böröndi Gábor személyében új edző irányította a fertődi focistákat.
- Az utolsó 5 fordulóban 10 pontot szereztünk, amivel sikerült a rossz szereplést követően felkapaszkodni. Gyökeres változás várható, hiszen a csapat nagy része távozott, fiatal játékosokkal próbáljuk meg helyettesíteni őket. Cél az új szezonban a biztos bennmaradás - nyilatkozta Horváth Csaba szakosztályvezető.
Augusztus 13-án, szombaton Dénesfán a Répcementi SE ellen játszák az első meccsüket.

A Vitnyéd SE a bajnokságot követően búcsúzott a megyei II. osztály küzdelmeitől, kiesett. Szalai Csaba egyesületi elnök szerint a csapat a II. osztályra érett volt, a szerencse viszont a bajnokság során nagyon elpártolt tőlük. A támadójátékukkal voltak problémák, ez okozta a kiesésüket.  Kevés volt a rúgott gól, nagyon sok meccset vesztettek el minimális gólkülönbséggel. 
- A következő bajnokságnak úgy megyünk neki, hogy a félszezonra szeretnénk olyan pozícióba kerülni, hogy reális legyen az, hogy a szezon végén visszajussunk a II. osztályba - tette hozzá Szalai Csaba.
A csapatból az idény megkezdése előtt 2 játékos távozott és 4 újat igazoltak le. Új edző  is érkezett a csapathoz: Farkas Ferenc Kapuvárról. Tudásukat augusztus 14-én, a Répcevis elleni mérkőzésen mutathatják meg a megyei III. osztályban.