Képeket is nyomtat

Fertőd remekül helytállt a megyei II. osztályban

Sport, egészség | 2010. november 28.

Fertőd - Horváth Csaba, vezetőségi tag tájékoztatott minket a fertődi focicsapat szerepléséről az őszi bajnokságon.

Fertőd remekül helytállt a megyei II. osztályban
A Ruck Zuck Fertőd SE az őszi szezont idén a megyei II. osztályban kezdte meg. A 15. forduló után az ötödik helyre került az egyesület, ami azt jelenti, hogy újonnan feljutó csapatként tisztességesen helytálltak az új mezőnyben. Szereplésükkel az előzetes várakozásokat is felülmúlták. A vezetés a játékosok hozzáállásával és munkájával többé-kevésbé meg van elégedve. Az utolsó két mérkőzésen a játékosok mentálisan már megfáradtak, úgy hogy főként ennek tudható be az ezeken a meccseken mutatott a szezonhoz képest gyengébb játék.

Az egyesület célja, hogy a jövőben is szeretnének az élmezőnyben maradni. A csapat összetételét tekintően néhány változás várható. Valószínűleg télen még egy-két új ember érkezik, de távozó is lesz. Eőri Csaba visszavonul, és a helyére szeretnének új játékosokat toborozni. Ezeken felül a tervek között szerepel, hogy egy-két pozíciót megerősítenek, ami hiányosabb volt az ősz folyamán.