A „Fertőd Város Bora 2012.” címet 2012. április 25-én adták át a soproni borvidék legjobb vörös és fehér borának.
Kocsis Ferenc, Fertőd város polgármestere ünnepi beszédében elmondta: „mivel a borverseny egy száraz rendezvény, ahol a szakmai zsűri válogat 16-16 fehér és vörösborból, ezért egy borbemutatót is terveztünk hagyományteremtő céllal, ahová meghívjuk azokat az embereket, akikre büszke Fertőd városa, akik a város „szekerét” előbbre tolják.” Így került megrendezésre május 30-án „Fertőd Város Bora” címet elnyert borok bemutatója.
A nyertes borok: a Heiner Pincészet 2009-es Zweigelt bora. A nyertes fehér bor a Lővér Pince 2011-es évjáratú Sauvignon Blanc bora lett. A borászatok képviselőik ismertették a borokat, majd megkezdődött a kóstolás.
A borverseny 100 pontos bírálati rendszerben zajlott le. A borokat borászati szakemberekből álló bírálóbizottság zsűrizte. Az általuk kiválasztott 3-3 legjobb minőségi bor közül kerültek ki a nyertesek. A borokból Fertőd Város Önkormányzatához a helyi éttermekhez valamint szálláshelyekhez is kerülnek palackok, így támogatva a borok forgalmazását.
Kocsis Ferenc elmondta, hogy Fertőd Városának célja a borfogyasztás hagyományának erősítése, a nyertes borok marketingjének támogatása. Ezért is tartja fontosnak az évről évre megrendezésre kerülő „Fertőd Város Bora” verseny megrendezését.
„Szerencsére Magyarországon a borfogyasztás a minőségi borfogyasztás felé irányul. Így Fertőd városa is ezt a hagyományt szeretné ápolni valamint reklámértéket adni ezekkel a rendezvényekkel”– fejezte be beszédét Kocsis Ferenc.
Heiner Pincészet Zweigelt 2009
15 hektár szőlőterületen gazdálkodnak, ami Balf határában terül el. A nyertes 2009-es évjáratú soproni Zweigelt bort egy 32 éves ültetvényről szüretelték fürtválogatással. A szüret után a kíméletes feldolgozást hosszú tölgyfa hordós érlelés követte, majd ezután következett a palackos érlelés. Ebben a palackban gazdag fűszeres, réteges, mélyen strukturált vörösbor található, melyet a tölgyfahordó az érlelési idő alatt tett teljessé.
Lővér Pince Sauvignon Blanc 2011
Már másodszor nyerte el a Lővér Pince ezt a megtisztelő címet. A Pincészet a soproni Lővérekben található, itt történik a feldolgozás. A fehér szőlőt korszerű technológiával reduktív módon, az első pillanattól kezdve a levegőtől elzárva kezelik, ezért a szőlő gyümölcsaromáját a borok meg tudják őrizni. A vörösborkészítésnél a korszerű technológiát ötvözik a hagyományos soproni borkészítési technológiával. A szőlőbirtokuk a Fertő-parton a soproni borvidék szívében található Fertőrákostól Balfig. A 2011-es évjárat a kiemelt évjáratok közé tartozik, mivel tavaly nagyon hektikus volt az időjárás. Szüret előtt nagyon sok volt a napfényes órák száma, ennek következtében nagyon magas a bor alkoholtartalma. Világossárga szín jellemző a nyertes borra, ami ezen a borvidéken nem szokásos Sauvignon Blanc szín. A gyümölcsös, virágos illat dominál a borban, az ízében az enyhe savgerincnek köszönhetően a területre jellemző ásványosság érvényesül.
A borok bemutatását követően átadásra került a „2011 év Kiváló Szálláshelye” díj a 2011 évi vendégforgalom alapján. A díjat két fertődi szálláshely nyerte el: Rábensteiner Panzió és Patonai Panzió.