Képeket is nyomtat

KöVi Tréning Hegykőn

Programbeszámoló | 2014. március 31.

Hegykő - Március 18-ától 20-áig, az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület szervezésében került megrendezésre egy három napos közösségi videózás alapjait elsajátító képzés Hegykőn.

KöVi Tréning Hegykőn
A tréningen való részvételt követően egy csoport elkészítheti a saját filmjét, miközben közösséget fejleszt és kihasználja az ezáltal rendelkezésre álló erőforrásokat és lehetőségeket.  Az ismeretek elsajátításában Hutvágnerné Kasper Judit, terület- és vidékfejlesztő, „A BAKONYÉRT” Egyesület munkaszervezet vezetője valamint Ladányi János, szabadfilmes-operatőr, szerkesztő, és vágó voltak a résztvevők segítségére. A megjelentek között művelődési és közművelődési, kultúrával foglalkozó szakemberek, települési önkormányzatok képviselői, hivatásos fotósok és a szakterületet elsajátítani vágyó települési lakosok vettek részt.
 
A tréning végeztével a résztvevők megállták a helyüket a kamera előtt és mögött egyaránt, leküzdték esetleges félelmeiket az interjúztatástól, megismerkedtek a forgatókönyvírás tematikájával és olyan hasznos tanácsokkal, ismeretekkel gazdagodtak, amelyet a munkájuk során a hétköznapokban rendszeresen hasznosítnak.
 
Mi sem bizonyítja jobban a tréning sikerét, mint maga, a képzésnek helyt adó Tornácos Panzió bemutatásáról készített, trénerek által is elismert minőségű vizsgafilm, valamint folytatásként a következő, vágástechnikával foglalkozó tréning időpontjának kitűzése.
 
 
Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület