Képeket is nyomtat

Véget ért a nagysikerű Tízforrás Fesztivál - Fotók, videók!

Programbeszámoló | 2011. június 14.

Hegykő - A Budapest Bár vasárnap esti koncertjével véget a 2011-es Tízforrás Fesztivál, ezúttal is óriási látogatottsággal, sikerrel.

Véget ért a nagysikerű Tízforrás Fesztivál - Fotók, videók!
Óriási volt az érdeklődés az idei fesztivál szinte valamennyi programjára, jelentős mértékben túlhaladta a korábbi fesztiválok látogatottságát. Úgy tűnik, hogy beérett a fesztivál, belekerült az emberek köztudatába és szívesen jönnek a rendezvényekre.

Az időjárással szinte végig nagy szerencséjük volt a szervezőknek, egyedül a Szakcsi Quartet koncertje alatt esett az eső, de akik erre a műsorra látogattak ki, ők is nagy élménnyel gyarapodtak. Sok ezer néző érekezett a fesztiválra a tíz nap alatt, nem csak az előadásokon volt hatalmas az érdeklődés, hanem a képzőművészeti kiállításokon, a kézműves napokon Fertőhomokon, vagy akár az ökotúrákon is. Több sikeres koncertet is hallhattunk, legtöbbjén sokkal több néző volt, mint amire a szervezők számítottak. Nagyon nagy látogatottságot élvezett a Bródy János és az FG-4, Illés, Fonográf Emlékzenekar koncertje, de még ezt is meghaladta a gyermekek révén az Alma együttes műsora. Az utolsó napon a Budapest Bár előadása iránt érdeklődők száma pedig minden reális várakozást felülmúlt.

Jakab Zsolt, főszervező így nyilatkozott a következő évi fesztivál terveivel kapcsolatosan: - A következő félév lesz az, amikor feltöltődünk és akkor majd jönnek az ötletek, hogy milyen előadásokat és kiket hívjunk meg a következő évben. Egy-két név van a tarsolyban, de ezt még korai lenne említeni.

Tekintsék meg fotóinkat, interjúinkat a szervezőkkel és a fellépő művészekkel! 

 

 

 

 

 

Budapest Bár - Vasárnap - 10. nap

 

 

 Tízforrás Fesztivál - Hegykő - 9. nap - Hegykői kórus, Musical Szeminárium

 

 

Szakcsi Quartet a hegykői Tízforrás Fesztiválon


 

Pomázi Zoltán (Bojtorján) nyilatkozott a fertopart.hu-nak

A kedd esti koncert előtt Pomázi Zoltán beszélt a közönségről, a fesztiválokról és az Internetes zenei kultúráról. 






Beszámoló hétfőig

A Tízforrás Fesztivál idén Sulyok Gabriella kiállításának megnyitójával kezdődött, ami elindította az egész programsorozat. Szombaton  és vasárnap is volt két-két kiállítás megnyitó: Hegykőn a János bácsi házában, a Fertőhomoki Tájházban, illetve Sarródon a Kócsagvárban és Hidegségen a Toronyhegyi-pajtában.

A kocertek sorozata a Holdviola együtes fellépésével kezdődött. Már az első este meglepetés érte a szervezőket, hiszen közel ötszáz néző volt jelen ezen a műsoron, zsúfolásig megtelt a nézőtér. Remek koncertet hallhattak az érdeklődők, aminek a különlegessége az volt, hogy a Bánat utca című dal erejéig a hegykői Általános Iskola Bolla Géza Gyermekkórusa is fellépett. Nyilván ez a szülőknek és hozzátartozóknak is külön örömet szerzett.

Szombaton este kertmozira látogathattak el az érdeklődők, a Kolorádó kid című filmet vetítették. Ez nem egy könnyű film, egy ’56-os történetet dolgoz fel. Tegnap, hétfőn volt a másik kertmozi szintén egy dráma kategóriába tartozó filmmel, de sok-sok poénnal. Mindkét film elég szűk költségvetésű, mondhatni művészkategóriába tartoznak, így nyilván nem rengeteg számú néző előtt, de a multiplexek nézőszámát túlhaladva kb. 25-25 néző előtt vetítették. Mindkét nap ezt követte egy kis elbeszélgetés. Aktívan érdeklődte a nézők, hiszen mindkét alkalommal itt volt a film rendezője, és tegnap pedig a producer is.

Vasárnap a Bródy János és az FG-4, Illés, Fonográf Emlékzenekara több mint 2 órás koncertet adtak, közel 700 néző előtt. Ennyien még sosem voltak koncerten a Tízforrás Fesztivál történetében. Aki jelen volt, mindenki úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól érezte magát. Ez a jó sorozat folytatódott az első 3 koncert során is, például tegnap is mintegy 500-an, köztük többszáz gyerek szórakozott az Alma együttes műsorán. Zsúfolásig megtelt a nézőtér, a szervezők nem is számítottak ilyen hatalmas érdeklődésre.

Eddig úgy néz ki, hogy az időjárás is kedvez a fesztiválnak, és az elkövetkező napokban még legalább öt jó koncert várható. Szombaton pedig ingyenes nap lesz, ahol a Hegykői Musical-szeminárium növendékeinek előadását hallgathatjuk meg. Tizenhatodik alkalommal kerül sor július 11. és 16. között Hegykőn a nemzetközi musical-szemináriumra. Egy heti munkájuk eredményét adják elő a fesztivál látogatóinak. Kórustalálkozó keretében pedig a hegykőiek vendégül látják a bánfalvi kórust.

Persze nem maradhatnak le a felsoroslásból a profik: a Bojtorján, a világhírű Szakcsi Quartet sem. Ők rengeteg helyen fellépnek, a világon mindenhol ismerik őket, így egy szenzációs koncert várható, nem csak a jazz kedvelőknek. Népszerű számokat fognak játszani, amit mindenki ismer. Nagyszabású koncert lesz szintén a Budapest Bár fellépése, a jegyvásárlások alapján eddig a Budapest Bár előadására a legnagyobb a várakozás. Kicsit kevesebb az érdeklődés (hiszen kevésbé ismert előadók) a Harmania Garden műsorára a Fenc-házban. Mindenféle ismert nótákat, filmzenéket, régi dolgokat porolnak le, köztük külföldi dalokat is. Nagyon képzett fiatal zenészekről, stílusuk kicsit népzenei, cigányzenei alapokra hajaz. Velük jön Szirtes Edina is, művésznevén: Mókus, aki egy ismertebb énekes. A könnyűzenei élet legnagyobb elismerését, fonogram díjat kapott ő is, csakúgy mint a Holdviola.

A fesztiválon fellépnek még a Budapesti vonósok, akik az ország egyik top kamarazenekara. Ők a világ minden földrészére eljutottak már, népszerűsítik a magyar zenét. Idén Liszt év van, így Liszt darabot is játszanak péntek este a templomban. Ezen kívül a hidegségi koncertről sem feledkezhetünk meg, a Varnyú Country előadásáról, ami illeszkedik a Bródy, Bojtorjános vonalba, és alapvetően egy gyerekműsor lesz.

Az előző évi fesztivál beszámolóit itt tekinthetik meg:
Nagy érdeklődés a Tízforrás Fesztiválon
Nagy érdeklődés a Tízforrás Fesztiválon 2. rész
Véget ért a Tízforrás Fesztivál

Korábban


Rövidesen beszámolunk a rendezvény eddigi programjairól.

Interjú Dr. Jakab Zsolttal, Hegykő körjegyzőjével.

(Gyorsabb internethozzáféréssel rendelkezők részére ajánlott a lejátszón a 720p minőséget választani!)

 

 

Előzmény 

2011. július 8-án gördül fel a szabadtéri színpad képzeletbeli függönye, hogy aztán tíz napon keresztül öt Fertő-parti település (Hegykő mellett Fertőhomok, Hidegség, és Sarród) számos helyszínén kiváló programok szórakoztassanak több ezer nézőt.

A szabadtéri fesztiválnak mindig különös vonzereje van. A fantáziát ebben a tíz napban nem kell kőszínházi falak közé szorítani, határt szó szerint csak a csillagos ég szab neki. Nem túlzás azt mondani, hogy a Tízforrás Fesztivál az utóbbi években országos hírnévre tett szert.

Sokan a fesztivál időpontjához, eseményeihez igazítják szabadságukat. A községben olyan neves előadókkal találkozhat az érdeklődő a Kastélykert fái alatt, a Fenc-házban, vagy csillagok fényében családias hangulatban, akiket másként csak monstre koncerteken, hatalmas stadionokban láthatna. Ugyanakkor több igényes, esetenként szűkebb közönségnek szóló koncert, kiállítás is látogatóit várja. Mindezek mellett napközben izgalmas kenutúrákon, vagy az olykor már feledésbe merült népi mesterségeket felelevenítő kézműves foglalkozásokon vehet részt az érdeklődő. A rendezvények között minden korosztály megtalálhatja a számára igazán vonzó programot.

A fesztivál programjait részletesen itt olvashatják:
2011. július 8., péntek
2011. július 9., szombat
2011. július 10., vasárnap
2011. július 11., hétfő
2011. július 12., kedd
2011. július 13., szerda
2011. július 14., csütörtök
2011. július 15., péntek
2011. július 16., szombat
2011. július 17., vasárnap

Forrás: http://hegyko.hu/programok/tizforras-fesztival