Képeket is nyomtat

Sikeresen zajlott a II. Fertődi FIFA LAN Bajnokság

Programbeszámoló | 2007. november 11. | Fekete Attila

Fertőd - Az előzetesen 47-en nevező számítógépes focistából 38 érkezett meg a verseny napján 10 órára. Az egészen este 7 óráig tartó párharcokat a nézők, barátok, ismerősök kivetítőkön szurkolhatták végig. A verseny ideje alatt fellépett a T-Boy Rock zenekar, valamint az Első Magyar Freestyle Foci Egyesület két tagja is. A Fertődi Általános Iskola tornaterme a verseny jellegéhez illően került feldíszítésre.

Sikeresen zajlott a II. Fertődi FIFA LAN Bajnokság

A számítógépes foci térségünkben is népszerű játék. A gyerekek már fiatalon, 6-7 éves korukban is képesek profiként játszani, valamint az iskolások és a huszonévesek között is egyre több játékos űzi a virtuális sportot. A Fertődi Fiatalok Egyesülete februárban már rendezett bajnokságot, melyet akkor 32 nevező számára hirdettek meg. Akkor is, mint a szombati napon 8 darab számítógépből álló hálózatban játszottak a versenyzők. A 2x6 perces mérkőzések rendkívül izgalmasnak bizonyultak, azonban a rendezőség korán felismerte, hogy a következő bajnokság alkalmával nagyobb méretű hálózattal kell készülni, mert a 8 számítógép kevésnek bizonyult a gördülékeny versenyzéshez. Az Egyesület 3 számítógépet, illetve egyéb informatikai eszközöket a Juro Computer Számítástechnika üzlettől kapott, a további számítógépeket pedig az Egyesület tagjai, valamint segítőkész magánszemélyek bocsátották rendelkezésre. A Fertődi Fiatalok Egyesülete nagy hangsúlyt fektet a legális szoftverhasználatra is, ebben szintén a Juro Computer volt partner.

Megnyitó beszédében Horváth Gábor a Fertődi Fiatalok Egyesületének elnöke elmondta, hogy nagyon sok támogatónak köszönhető az, hogy a korábbi, februárban rendezett verseny után a mostani bajnokság sokkal magasabb színvonalú és a nevezők száma is meghaladta a korábbit.
A megnyitó és a szabályok ismertetése után sorsolással kialakult a hat ötfős, valamint kettő négyfős csoport, ahol a versenyzők körmérkőzéseket játszottak. A 16 továbbjutó egyenes kieséses rendszerben kezdhette meg a küzdelmet a döntő felé vezető úton.

"A korábbi rendezvény is nagyon tetszett és már most várom a következőt" – mondta a 13 éves Balogh Márk, akinek egy győzelem hiányzott ahhoz, hogy tovább jusson a csoportjából.

A mérkőzések alatt 16 órakor fellépett a Magyarországon egyedülálló freestyle formáció, melyet a rendezvényen két fő képviselt. Fellépésüket a közönség végig figyelemmel kísérte, hiszen a sokszor a fizika törvényeit is meghazudtoló mozgássorozatok magukkal ragadtak minden korosztályt. Fellépésük után az érdeklődők gyakorolhattak a profikkal, akik szívesen mutatták be fortélyaikat és buzdították edzésre a lelkes fiatalságot.

A ”dekázó” verseny nagy népszerűségnek örvendett és mind a számítógépen focizók, mind a közönség ügyeskedhetett értékes nyereményekért. A verseny eredménye a leesés nélküli labdaérintések összeadásából alakult ki:
1. Fekete Attila (256), nyereménye egy FIFA '08 játékszoftver az EA GAMES jóvoltából
2. László Csaba (236), nyereménye egy NIKE labda a kapuvári M-SPORT üzlet felejánlásából
3. Polák Tamás, aki az Ananda ajándéküzlet csomagját kapta

Az egyenes kieséses szakasz ideje alatt fellépett a T-Boy Rock zenekar, akinek műsorát ezúttal is szép számú közönség táncolta végig.

Az I. FIFA LAN Bajnokság győztese már az első fordulóban kiesett, ami már jele volt annak, hogy erősebb a mezőny, mint a korábbi rendezvényen. A négy legjobb közé egy fertődi testvérpár, Bognár Gábor és öccse Dániel, valamint a kapuvári Mészáros Zsolt és a Lébényből érkezett Németh László került. A testvérek közül Gábor 1:0-ra nyert öccse ellen, a másik ágon az idősebb és rendszeresen tréningező Németh László aratott 4:3-as győzelmet.

A csoportjából ugyan kiesett, azonban mégis díjazásra került a mindössze 8 éves Várallyai Bálint, akit a Fertődi Fiatalok Egyesülete a Hubertus Étterem díjával ajándékozott meg, tekintettel arra, hogy legfiatalabbként vette fel a kesztyűt idősebb társaival és gólt is szerzett.

Az utolsó mérkőzések, a Döntő

Bognár Dániel könnyedén megszerezte a 3. helyet, hiszen 3:0-ra győzte le ellenfelét. A döntőben, szoros mérkőzésen a rutinosabb Németh László 3-2-re nyerte meg a mérkőzést, mely a II. Fertődi FIFA LAN Bajnok címet jelentette számára.
Az Egyesület szép számú és értékes nyereményeket adhatott át. Az első három helyezett mindegyike értékes serleget és 12.000 Ft értékű FIFA játékszoftvert, valamint értékes tárgynyereményeket kapott. A legtöbb gólt a versenyt is megnyerő Németh László lőtte, azonban mivel ő már részesült díjazásban az utána következő soproni László Csaba nyerte a Larus Kft. gólkirálynak járó különdíját.

A II. Fertődi FIFA Lan Bajnokság végeredménye:
I. Németh László (LAS) (Lébény)
II. Bognár Gábor (Fertőd)
III. Bognár Dániel (Fertőd)

 

Németh László a verseny győztese nyilatkozott az eredményhirdetés után: "A rendezvény nagyon tetszett, a szervezők igazán kitettek magukért. Profin és gyorsan, szinte már azonnal látható volt sorsolás után is, hogy ki kivel játszik, az eredményeket mindenki figyelemmel kísérhette kivetítőn. Tetszett a nevezők magas létszáma, mert ilyet ritkán lát az ember egy hasonló kaliberű LAN versenyen. A versenyről a www.gamersite.hu oldalon (egyik alapítója vagyok) olvastam, és Soós Roland barátommal azonnal eldöntöttük, hogy elmegyünk.Szerencsére összejött minden és sikerült megnyernem a LAN-t. Nagyon nehéz dolgom volt, mert sok jó játékossal találkoztam. Szeretném kiemelni közülük a döntőbeli ellenfelem, aki végig keményen küzdött, és talán csak azért sikerült legyőznöm, mert túlságosan izgult. Üzenem neki, hogy a nyugodtság fél siker! Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem ezen a tornán. Akit érdekelne az internetes fifázás, az pedig látogasson el a www.gamersite.hu weboldalra, szeretettel várjuk!"

A rendezvény támogatói

A rendezvény helyszínét a Fertődi Általános Iskola, dekorációját a Microsoft Magyarország, valamint az EA Games, a FIFA játékprogram készítője biztosította. A Rábensteiner Kft. felajánlása az eszközfelajánlásokon túl a T-Boy Zenekar fellépése is. A Raiffeisen Bank és Fertőd Város Önkormányzata, a fertődi ékszerüzlet, a Szabó-Vill Kft. és a Biztos Siker Bt. anyagi segítséggel járult hozzá a sikerhez. Tárgynyereményeket ajánlott fel a Bárdi Autósbolt fertődi üzlete, a Hubertus Étterem, az Ananda Ajándéküzlet, Papp GSM és Telekommunikáció. A szervezők ebédjét a Grácia Pizzéria szolgáltatta. A rendezvény médiapartnerei voltak: Szuperinfo, Info TV, valamint a www.fertopart.hu. A tárgyi eszközök mozgatását Horváth József magánfuvarozó végezte. A nagyméretű kivetítőket Fertőd Város Önkormányzata, a Fertő-Hanság Nemzeti Park, illetve a Rábensteiner Kft. biztosította.