Képeket is nyomtat

VI. Soproni Aerobiknap és maraton

Programajánló | 2014. március 19.

Sopron - 6 változatos év és mindegyikben egy emlékezetes nap a fitnesst kedvelők körében! Nekik most egy jó hír és egy fontos dátum: március 30-án ismét Soproni Aerobiknap és maraton!

VI. Soproni Aerobiknap és maraton
A rengeteg pozitív visszajelzésnek köszönhetően, a szervezők úgy döntöttek, hogy 2014-ben sem maradhat Sopron Aerobiknap nélkül. 
 
„Ahogy növekszik a rendezvényünk egyre több munkával, stresszel jár, mindig megfogadjuk, hogy „ez az utolsó”, de nem tudunk nemet mondani a már hónapokkal ezelőtt érdeklődnek, akik évről évre izgatottan várják ezt a napot. Emlékszem a legelsőre, nehéz volt, mint minden új dolog az ember életében és hihetetlen, hogy már 6. alkalommal szervezzük meg a rendezvényt, ami persze nem kevés időt, teendőt von magával, de a sok érdeklődő mindig új erővel tölt fel minket, hogy újra és újra belevágjunk! ’Tedd próbára a kitartásod’ – hirdeti a plakátunk, de továbbra sem szeretnénk senkit elijeszteni! Vannak olyan résztvevők, akik kifejezetten arra készülnek, hogy kipróbálják magukat, mit bírnak, de természetesen a rendezvény fő célja, hogy közelebb hozzuk az egészséges életmódot az emberekhez egy olyan nap által, ami a jó hangulatról, a mozgás öröméről szól, így a témához kapcsolódva különböző kiállítóink is lesznek, akiknek a körét évről évre bővítjük!
 
Idén például különböző újdonságokat próbálhatnak ki a résztvevők a fitness gépek és edzésmódok köréből.  Az órákat is úgy állítottuk össze, hogy egy-egy nehezebb óratípust egy lazább, szórakoztatóbb óra kövessen, ilyen pl. Robert Birchbauer Sánchez Zumbája, vagy 3 kiváló edző: Kiss Gábor, Molnár Miki és Vér Tomi fergeteges Dance Aerobik Party-ja – mondta el Kreiszné B. Éva, főszervező.  
 
„Ha már a sztárvendégeknél tartunk, érdemes kiemelnünk Béres Alexandra többszörös fitness európa-és világbajnok Súlykontroll óráját. Alexandra ezzel egy olyan egyedi életmódprogramot dolgozott ki, amely táplálkozásról, pszichológiáról és természetesen mozgásról egyaránt szól. Azt garantáljuk, hogy a kritikus pontokat, mint a popsi és comb meg fogják érezni a résztvevők – folytatta a másik főszervező, Stánicz Edina - Az első öt aerobiknap után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ez ad erőt mindig a folytatáshoz. Nekik és nekünk is egyaránt testi-lelki feltöltődés ez a nap! Fantasztikus érzés, amikor több száz ember egyszerre mozdul, táncol, követi a gyakorlatokat. Ezt csak az tudja, aki már egyszer részt vett hasonló eseményen, ilyenkor egyszerűen nem is érezni a fáradtságot, úgyhogy aki még nem volt hasonló rendezvényen, annak csak ajánlani tudom, hogy muszáj legalább egyszer kipróbálnia, és most itt van erre egy kiváló lehetőség! A 6. alkalomra is próbáltunk egy nagyon színvonalas órarendet kialakítani, valamint újdonságokat elhozni a fitnesst kedvelőknek. Így találkozhatnak Geszler Dorottyával is, aki számos televíziós műsorból jól ismert műsorvezető is. Dorottya kidolgozta a MyPilatest, ezzel egy olyan óratípussal színeztük meg a programot, amilyen még nem volt eddig. A helyszín változatlan, a tavaly már jól bevált MKB Aréna ad ismét otthont a rendezvénynek! De hogy egy népszerű és jól ismert dolgot is megemlítsünk, szerintem nagyon sokan várják, hogy ismét együtt tombolhassanak Sifter Timivel (Sifi) az ő bombasztikus óráján. Nem mellékesen említve, Sifi 2012 októberében a világ legrangosabb fitness eseményén, az Arnold Classicon fitness kategóriában aranyérmet szerzett!” 

„A rendezvényre reggel 8:30-tól lehet regisztrálni. Az aerobic-órák 10 órától kezdődnek és este fél 6-ig tartanak – veszi át a szót Éva. Nagy örömünkre szolgál, hogy az eseményt már városunk is elismeri, így az ő köszöntőjükkel kezdődik a nap. Az első órán egy szintén elismert oktató, Gáspár Kata fogja felrázni a Soproni Aerobiknapra ellátogatókat. Kata egyedi stílusával egy igazán szórakoztató Aerobik Mix-ben lesz részünk. Nem utolsó sorban említeném meg Szalka Andit, aki többször elnyerte a Presenter of the Year címet, most HIGHenergY órájával hoz mindenkit bomba formába. A nap legérdekesebb órájának ígérkezik Vér Tomi, Barta Peti és Lőrincz Ernő White box órája, amikor is sötétbe borul a terem és csak annyit mondanék, hogy dress code: white! Bízunk benne, hogy egyre több embert tudunk rávenni arra, hogy ebben a rohanó világban legalább ezt az egy napot mozgással töltse, hisz itt közvetlenül ismerhet meg különböző edzésformákat, az egészséges életmódhoz szükséges dolgokat, így könnyebben kiválaszthatja a hozzá legközelebb álló mozgásformát. Ha valaki a gyerkőcét sem szeretné otthon hagyni, ne is tegye, mert a legkisebbeket a Bodza ház gyereksarok várja!”

A rendezvény nem csak hölgyeknek szól, úgyhogy az urak se maradjanak otthon, a nagyszínpad órái mellett a kisteremben Fitnesspark lesz, ahol többek között Spinning, WALKenergie, Core Board, TRX, Kettlebell és Cross fitness is várja a résztvevőket. 
A legkitartóbb maratonozókat értékes ajándékokkal díjazzák. De a többi résztvevő se csüggedjen, az órák közti szünetekben mindenféle kényeztető ajándék (pl. wellness belépő, masszázs, vacsora és különböző utalványok) kerül kisorsolásra (a belépőjegy egyben tombola is), valamint a szüneteket különböző bemutatók színesítik.
 

Sok mozgást, örömet, új élményeket és jó egészséget kívánunk minden résztvevőnek!
VI. Soproni Aerobik-nap és maraton! Mozdulj rá! 
www.aerobicsopron.hu
Bővebb információ vagy jelentkezés:
Kreiszné Évánál a 0630/438 6258-as tel.számon
vagy
Stánicz Edinánál a 0630/260 0924-es tel.számon
vagy
[email protected]