Képeket is nyomtat

V. Soproni Aerobiknap és Maraton

Programajánló | 2013. február 7.

Sopron - 5 év! Mindegyikben egy felejthetetlen nap a fitnesst kedvelők körében! Ismét Soproni Aerobiknap és maraton! A rengeteg pozitív visszajelzésnek köszönhetően, a szervezők úgy döntöttek, hogy 2013-ban sem maradhat Sopron Aerobiknap nélkül.

V. Soproni Aerobiknap és Maraton
„Örömmel tölt el minket, hogy már híre ment a rendezvénynek, és már hónapokkal ezelőtt érdeklődnek, hogy mikor lesz újból Aerobiknap. Már ötödik alkalommal szervezzük meg a rendezvényt, ami persze nem kevés időt, teendőt von magával, de a sok érdeklődő mindig új erővel tölt fel minket, hogy újra és újra belevágjunk. ’Tedd próbára a kitartásod’ – hirdeti a plakátunk, de továbbra sem szeretnénk senkit elijeszteni! 
 
Természetesen vannak olyan résztvevők, akik kifejezetten arra készülnek, hogy kipróbálják magukat, mit bírnak, de természetesen a rendezvény nem csak erről szól: a jó hangulatról, a mozgás öröméről, az egészséges életmódról, így a témához kapcsolódva különböző kiállítóink is lesznek, akiknek a körét évről évre bővítjük! Így idén például különböző újdonságokat próbálhatnak ki a résztvevők a fitness gépek köréből.  
 
Az órákat is úgy állítottuk össze, hogy többségük olyan óratípus, amiket szinte szórakozva lehet végigmozogni, ilyen pl. Kiss Gábor afrodance showja, vagy Robert Birchbauer zumbája, ha a sztárvendégeket említem, de az Aerobik Team Sopron Extrém cardio mix-e, a vezetésemmel is garantált ébresztő lesz a résztvevőknek – mondta el portálunknak Kreiszné B. Éva, főszervező.  

„Ha már a sztárvendégeknél tartunk, érdemes kiemelnünk Katus Attila hatszoros aerobik világbajnok Best body alakformáló óráját, amelynél garantált a másnapi izomláz, főként a kritikus pontoknál, a popsi és comb tájékán – folytatta a másik főszervező, Stánicz Edina - Az első négy aerobiknap után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ez ad erőt mindig a folytatáshoz.
 
Fantasztikus érzés, amikor közel 300 ember egyszerre mozdul, táncol, követi a gyakorlatokat. Ezt csak az tudja, aki már egyszer részt vett hasonló eseményen, ilyenkor egyszerűen nem is érezni a fáradtságot, úgyhogy aki még nem volt hasonló rendezvényen, annak csak ajánlani tudom, hogy muszáj legalább egyszer kipróbálnia, és most itt van erre egy kiváló lehetőség! 

Az 5. alkalomra próbáltuk az eddigi legszínvonalasabb órarendet kialakítani, illetve helyszínt is változtattunk, hiszen az eddigi helyeket kinőttük, sokan panaszkodtak, hogy a hely szűke miatt a hátsó sorokban már nem annyira élvezhetőek az órák, az MKB Arénában ezzel nem hisszük, hogy gond lesz! 
 
Minden éven szeretnénk valami újdonsággal szolgálni a résztvevőknek, idén ebből több is lesz, egyrészt a kiállítók között, másrészt - újabb sztárvendég nevet említve - , a Varidance Fit ’n Folk elnevezésű órája biztos különleges élmény lesz azoknak is, akik még nem vettek részt hasonlón, és akik már igen, azoknak is. A társulat, Vári Bertalan, táncművész vezetésével megalkotta a néptánc és az aerobik ötvözetét, egy kis hip-hop-pal vegyítve, egy hihetetlenül szórakoztató dolog kerekedett belőle, nem érdemes kihagyni! A Kangoo-t kedvelők most itt Sopronban is együtt tombolhatnak Sifter Timivel (Sifi) az ő bombasztikus óráján. Nem mellékesen említve, Sifi októberben a világ legrangosabb fitness eseményén, az Arnold Classicon fitness kategóriában aranyérmet szerzett, ezúton is gratulálunk neki!” 

„Szintén nemzetközileg is elismert oktató Molnár Miki, aki rendszeres vendégoktatója a külföldi fitness eseményeknek, ő Crazy Dance c. órájával szeretné a „ház” falát is kirúgni. Amilyen szuper hangulatot tud teremteni, szerintem lesz követője – veszi át a szót Éva. Nem utolsó sorban említve még két vendégoktatónkat, Csörgő Adrienn és Borsos Marci, ők az IWI (International Wellness Institute) képviseletében dolgoztatják meg a résztvevőket szintén két újdonsággal.
Ha valaki a gyerkőcét sem szeretné otthon hagyni, ne is tegye, mert a legkisebbeket gyereksarokkal várjuk!”

A rendezvényre reggel 8:30-tól lehet regisztrálni. Az aerobic-órák 10 órától kezdődnek és este fél 6-ig tartanak.  A legkitartóbb maratonozókat értékes ajándékokkal díjazzák. De a többi résztvevő se csüggedjen, az órák közti szünetekben mindenféle kényeztető ajándék (pl. wellness belépő, masszázs, vacsora és különböző utalványok) kerül kisorsolásra (a belépőjegy egyben tombola is).
 
 
 

Sok mozgást, örömet, új élményeket és jó egészséget kívánunk minden résztvevőnek!
V. Soproni Aerobik-nap és maraton! Mozdulj rá! 
 
www.aerobicsopron.hu

Bővebb információ vagy jelentkezés:
 
Kreiszné Évánál a 0630/438 6258-as tel.számon
Stánicz Edinánál a 0630/260 0924-es tel.számon
[email protected]