Képeket is nyomtat

Felújítják a fertőszentmiklósi iskolát

Közélet | 2008. szeptember 5. | Fekete Attila

Fertőszentmiklós – Kettőszázmillió forintos támogatást nyert a Fertőpart legifjabb városa, Fertőszentmiklós. Iván, Lövő és Fertőd is pályázott, azonban közülük csak Fertőszentmiklós beadványa vált sikeressé.

Horváth Tibor polgármester a fertőpart.hu-nak elmondta, hogy az alsó tagozat épületét, illetve a tornatermet is felújítják. A tornateremhez lelátót építenek, mely által sokkal jobban kihasználható lesz a terem. (A nézők jelenleg a pálya mellett, részben a pálya területére lépve tekinthetnek meg mérkőzéseket, rendezvényeket - szerk.)
Fertőszentmiklós Önkormányzatának negyven millió forintjába kerül a pályázat kivitelezése.
Az elnyert pénz már biztosra vehető - mondta a polgármester - és tavasszal el is kezdődhetnek a munkálatok. A pályázat kitétele, hogy a második körben beadandó dokumentumokban szakmai programot kell összeállítanunk, valamint a felújított épületek teljes akadálymentesítését meg kell oldanunk. Ennek értelmében minimum két liftet is üzembe kell helyeznünk.
A Nemzeti Iskola Felújítási Program keretében Sopron közeléből Iván, Lövő és Fertőd Város is pályázott, végül csak Fertőszentmiklós kapta meg az igényelt összeget. Bár korábban Fertődön már tényként kezelték, hogy nyer ez a pályázat és 2008-ban már megindulhatnak felújítások, nem így történt.

A hétvégén rendezik Fertőszentmiklóson a hivatalos Város Avató Ünnepséget.