Képeket is nyomtat

Fertődi gyorshír: Visszahívták az alpolgármestert

Közélet | 2013. február 20.

Fertőd – Információink szerint a ma (szerda) délutáni képviselő-testületi ülésen a tagok visszahívták a két alpolgármester egyikét.

Fertődi gyorshír: Visszahívták az alpolgármestert

Zárt ülésen, hivatalosan közzétett napi renden nem szereplő pontban a jelenlévő öt képviselő visszahívta Dr. Irinkov D. Mihály alpolgármestert mandátumából. (Horváth Tibor és Dr. Irinkov D. Mihály nem vettek részt az ülésen).

Dr. Irinkov D. Mihály alpolgármestert kerestük fel, aki megkeresésünkre elmondta: "Természetesen tudtam a mai ülésről, részt is kívántam venni. Azonban teljesen váratlanul el kellett utaznom és az ülés időpontjában még úton voltam. A döntésnek semmi előzményét nem éreztem, ma is többször beszéltem telefonon Kocsis Ferenc polgármester úrral, aki nem említette, hogy felmerült volna a visszahívásommal kapcsolatos egyeztetés. Így teljesen meglepődtem, amikor egy ülésen résztvevő lakos felhívott az ülés után a hírrel.

Úgy gondolom, a testület kihasználta a távollétemet, gyáván viselkedtek, nem vállalták fel szemembe döntésüket, sőt titkolták e szándékukat és ennek köszönhető a mai döntés.

Úgy vélem ez is a külsős alpolgármester megbízását készíti elő, hiszen az ülésen lett bejelentve az is, hogy a jegyző asszony lemondott (ez már korábban felmerült cikkünkben is - a szerk.), így még erősebben felmerül bennem az a feltételezés, hogy a továbbiakban nem jegyzőként, hanem külsős alpolgármesterként kíván fertődi közügyekkel foglalkozni."

Az Önkormányzatot emailben kerestük fel, egyelőre várjuk a reakciót a városvezetéstől.