Képeket is nyomtat

Még idén város lehet Fertőszentmiklós

Közélet | 2008. január 15. | Hadarits Kristóf

Beadta a várossá váláshoz szükséges pályázatot a fertőszentmiklósi önkormányzat a közigazgatási hivatalhoz. Döntés májusban várható.
Fertőszentmiklós nagyközségből még az idén város lehet. Több mint három évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy városi rangra pályázzanak. A hosszú előkészítő folyamat után, az elmúlt héten pénteken küldték el a pályázatukat a megyei közigazgatási hivatalhoz.

Még idén város lehet Fertőszentmiklós
Az anyag innen nyolc napon belül került tovább az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz. A bizottság javaslata után Sólyom László köztársasági elnök hozza meg a döntését. Mint arról hétfői lapszámunkban beszámoltunk, megyénkben Beled is város lenne.

– A helybéliek körében népszavazást nem tartottunk, csupán civil fórumokat szerveztünk – mondta el érdeklődésünkre Horváth Tibor, a 3800 lelkes Fertőszentmiklós polgármestere. – A nagyközségben optimistán néznek a lakosok a jövő elé. Bíznak abban, hogy elnyerjük a címet, amely konkrét anyagi előnyökkel nem jár, ugyanakkor a másodlagos hozadékai, mint például a pályázatok elbírálásánál, vagy a befektetők letelepedésénél, előnyt jelenthet. Fertőszentmiklós egykoron mezőváros volt, így történelmi szempontból a folytonosságot jelentené a városi cím. Mindemellett Magyarországon megyénkben található a legkevesebb város, ez is bizakodásra ad okot.

Horváth Tibor hozzátette, a település minden olyan infrastruktúrával és intézménnyel rendelkezik, amelyek a címhez szükségesek. A szociális területen még túl is teljesítették az elvárásokat. A költségvetésben az elmúlt években nem volt hiány, ez is megerősítést adhat.

– Bár a középfokú oktatás nem feltétel, a művészeti szakközépiskola ügyét nem vettük le a napirendről – folytatta a polgármester. – Meg kell várnunk, amíg letisztulnak az oktatás körüli bizonytalanságok. S ezt követően felelősen dönthetünk az intézmény létrehozásáról.


Forrás: www.kisalfold.hu