Képeket is nyomtat

Nehéz év a falvakra

Közélet | 2008. január 14. | Fekete Attila

Kistérség - Idén a tavalyihoz hasonlóan nehéz évre számítanak a települések vezetői. A megkérdezett polgármesterek szerint a pályázati rendszer hibája, hogy gyorsan változnak a feltételek.

Minden településen készítik már az idei költségvetés tervezetét, hogy aztán a februári határidőre elfogadhassák. A konkrét számok még nem ismeretesek, de az elképzelések már megszülettek.

– A település működtetésén túl nem számítunk arra, hogy erre az évre jelentősebb beruházást betervezhessünk – mondta el Palkovics János, Fertőrákos polgármestere. – Minden egyes fejlesztéshez pályáznunk kell. Tavaly például beadtunk egy pályázatot, hatvanszázalékos támogatottságot ígértek benne. A végére ezt negyvenre csökkentették.

Így viszont nem vállalhattuk el, mert a különbözetet nem tudtuk volna előteremteni. Terveink azonban vannak. Ilyen egyebek mellett a települést átszelő út melletti árkok lefedése és rajta kerékpárút kialakítása. Az óvodát szeretnénk bővíteni, de ezeket önerőből nem tudnánk kivitelezni.

2007 volt az első olyan év, amikor az önkormányzatok uniós pályázatokon vehettek részt. A rendszer több-kevesebb hibával, de működik. Előfordult, hogy egy beadványt olyan indokkal utasítottak el, mert nem volt rajt oldalszámozás. A másik probléma, hogy régiónkat a fejlett térséghez sorolták, de a kistérségen belül már különbséget tesznek falu és falu között. Így a gazdagabbak eleve nagyobb eséllyel indulnak, miután az önerőt könnyebben elő tudják teremteni. Marad hát az összefogás.

– Hat településsel közösen indultuk a fertő-parti kerékpárút-hálózat fejlesztési kiírásán, úgy véljük, így nagyobb az esélyünk – fogalmazott Horváth Attila, Fertőhomok első embere. – A több tízmillió forintos bekerülési összegű beruházásnál már a kis százalékos önrész is jelentős tétel. Ezt pedig nem biztos, hogy minden önkormányzat ki tudja gazdálkodni. Idénre mindenesetre az óvoda épületét szeretnénk felújíttatni. Az elsődleges feladat a hőszigetelés megoldása, mert a magas energiaárak miatt ezáltal újabb milliókat spórolhatunk meg.

Pusztacsaládon is visszafogják a fejlesztéseket, igaz, a legfontosabb feladat a közvilágítás fejlesztése lesz. Balogh Ferencné polgármester elmondta, az iskola, az óvoda, valamint a jegyzőség is Ivánhoz tartozik, és a nagy gyermeklétszám miatt idén több hozzájárulást kell fizetni.
– Az elmúlt évben ötvenszázalékos pályázati támogatás mellett aszfaltoztattunk le egy utcát – folytatta a polgármester. – A rendszer szerint az önkormányzatnak kell kifizetnie a kivitelezőt. Ennyi pénzünk azonban nem volt, így kénytelenek voltunk hitelt felvenni. A pénzügyi elszámolás jelenleg is tart.

Forrás: www.kisalfold.hu