Képeket is nyomtat

Fertő-parti kerékpárút: Pedálos turistákat várnak

Közélet | 2007. november 6. | Fekete Attila

Kistérség - A Sopron–Fertőd kistérségen belül a felmért igények alapján mintegy 800 millió forintba kerülne a kerékpárutak kiépítése. Az első pályázatot a jövő héten adják be.
A Sopron–Fertőd kistérség települései összehangolták a kistérségi kerékpárút-fejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseiket. Az első benyújtásra kerülő program keretében új szakasz épülne Fertőd és Fertőszentmiklós között, az Ágfalva és Sopron közti kerékpárút folytatásával pedig kiépülne az ágfalvi belterületi rész.

Fertő-parti kerékpárút: Pedálos turistákat várnak
Ez utóbbi úgy valósulna meg, hogy a Fő utcát kiszélesítenék, hogy alkalmas legyen a kerékpáros-forgalomra is. Emellett Kópházát is összekötnék a Fertő-parti úthálózattal, továbbá egy hidat is építenek a települést kettészelő Ikva patak fölé. Kópháza és Harka, valamint Kópháza és Balf között közútra kihelyezett táblákkal jelölik ki a kerékpárutat, mivel ott az autósforgalom nem túl nagy. A tervezett beruházások összértéke eléri a 240 millió forintot, amelyből 200 milliót állami és uniós támogatásból teremtenének elő az önkormányzatok.

A másik, összességében mintegy félmilliárd forintos kerékpárút-fejlesztési pályázatra jövő év február elsejéig kell jelentkezni – mondta el a Kisalföldnek Páliné Keller Csilla, a kistérség tanácsadója. – Terveink szerint a Fertő-parton a már meglévő úthálózatot újíthatjuk fel, bővíthetjük ki a hiányzó szakaszokkal és pihenőhelyeket alakíthatunk ki.

A pályázat keretében nemcsak utak épülnek, hanem magában foglal egy átfogó kistérségi természeti, bor- és kerékpárosturizmus-fejlesztést. Tervezünk egy „kerékpárostérség" marketingkampányt is, amelytől a térség ismertségének, az ide látogatók és a kerékpárt választók számának növekedését várjuk. Terveink szerint a programba bekapcsolódik a Fertő–Hanság Nemzeti Park is, a Lászlómajor felújításával egy természetvédelmi bemutatóközpontot hoznak létre.

Sopronban pedig a soproni Borút Egyesület közösségi borkóstolótermet és vinotékát, valamint bormúzeumot alakítana ki.
Évek óta visszatérő probléma, hogy Fertőrákos és Balf között nincs kerékpárút. Ezért a kistérségi tanács megkereste a Magyar Közút Kht.-t, akiktől azt kérik, hogy az érintett útszakasz kerüljön be az elkövetkezendő két év akciótervébe. Azaz az állami szervezet újítsa fel és szélesítse ki az utat. Így pedig már a kerékpárosok is elférnének az autók mellett.

 

Forrás: www.kisalfold.hu