hirdet?s

Vizsgálják a jegyzőkönyvet Fertődön - Feljelentés a rendőrségen

Kék hírek | 2014. szeptember 18.

A megyei kormányhivatal folytatott le egy vizsgálatot Fertődön. Bűncselekmény alapos gyanúja miatt tettek feljelentést.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A közelmúltban Irinkov D. Mihály tett bejelentést a megyei kormányhivatalnál. Ennek előzménye, még a helyi képviselő testület július 16-i üléséig nyúlik vissza.

Az egyik napirendi pont a közétkeztetéséről szólt. Ekkor a polgármester kifejtette, a szűkös határidők miatt azonnal el kel kezdeni a közbeszerzési eljárását.

- A Közbeszerzési Értesítőben a felhívás azonban csak egy hónap múlva jelent meg - kezdte Irinkov D. Mihály. - Meglátásunk szerint az abban szereplő határidők miatt ezzel a kérdéssel az új testület is ráért volna foglalkozni. Így felmerült bennem, hogy a polgármester félrevezette a képviselőket, illetve az ülésen részt vevő hallgatóságot, továbbá a televíziós közvetítést nézőket.

Ráadásul a bejelentés megtételének napjáig nem kaptunk bővebb információt arról, hogy miként oldják meg a városban a közétkeztetést.

Az ügyben a megyei kormányhivatal folytatta le a törvényességi eljárást. Megállapította: a meghozott képviselő testületi döntés szabályos volt, ezt nem is kifogásolta.

Az már kevésbé volt rendben, hogy a jegyzőkönyvbe utólag olyan állítás is bekerült, amely a valóságban nem hangzott el.

 

A teljes cikk itt olvasható!



Hozzászólások

Kék hírek rovat további cikkei

Símaszkban loptak a fertőszentmiklósi autómosóból

2014. november 11.
A két tettes a pénzbedobó automatát törte fel, és abból 100-200 forintos címletű pénzt vittek el.... Símaszkban loptak a fertőszentmiklósi autómosóból tovább

A Fertő tó nádasában termelt vadkendert

2014. szeptember 9.
A Fertő tó nádasában termelt vadkendert egy a közeli Kópházán élő férfi - tájékoztatta hétfőn a... A Fertő tó nádasában termelt vadkendert tovább

Lövedéket találtak fertődi építési területen - Eltávolították

2014. június 27.
Fertőd - Kocsis Ferenc polgármester tájékoztatta portálunkat az esetről. Megszűnt a veszély. Lövedéket találtak fertődi építési területen - Eltávolították tovább

Olajszennyeződés került a patakba Ágfalván

2014. március 20.
Ágfalva - Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség értesítette a... Olajszennyeződés került a patakba Ágfalván tovább

Jogosítvány nélkül és ittasan vezetett a halálos balesetet...

2014. január 13.
Sopron - Meghalt a Sopronban történt péntek esti frontális karambol egyik sérültje, a balesetet... Jogosítvány nélkül és ittasan vezetett a halálos balesetet okozó soproni férfi tovább

Kerékpárost gázoltak Fertődön

2013. november 19.
Fertőd - A fertődi-süttöri temető közelében kedden a koraesti órákban egy kerékpárral közlekedő... Kerékpárost gázoltak Fertődön tovább

Védelem a betörésekkel szemben

2013. november 4.
A téli időátállással tapasztalható megnyúló sötét napszak kedvező feltételeket teremt a családi... Védelem a betörésekkel szemben tovább

Eltűnt Maxi, még mindig keressük!

2013. október 15.
Nagycenk - Október 6-án vasárnap 19.00 körüli időpontban elveszett a képen látható Maxi nevű jack... Eltűnt Maxi, még mindig keressük! tovább

Kábítószert találtak igazoltatás során Hegykőnél

2013. október 8.
Hegykő - A Soproni Rendőrkapitányság Fertőd Rendőrőrs járőrei október 6-án délután Hegykő... Kábítószert találtak igazoltatás során Hegykőnél tovább

Kapuvári, csornai, iváni betörőbandákat fogtak el Ausztriában

2013. augusztus 27.
Három, Ausztria keleti részén tevékenykedő magyar betörőbandát fogott el az osztrák és a magyar... Kapuvári, csornai, iváni betörőbandákat fogtak el Ausztriában tovább

Lopott autóval kocsikázott Petőházánál - balesetet is okozott

2013. augusztus 22.
Petőháza - A 20 éves férfi egy forgalomból kivont járművet „kötött el" Petőházáról.... Lopott autóval kocsikázott Petőházánál - balesetet is okozott tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Vitnyéd

Vitnyéd község a Dunántúlon, a Kisalföld szélén, a Rábaköz és a Hanság találkozásánál fekszik. Kapuvártól 2 km-re nyugatra, Sopron és Győr között a... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja