Képeket is nyomtat

HATÁRKŐ? TÉRSÉGÜNK HELYI AKCIÓCSOPORTJÁNAK megerősítése a 2014-20-as időszakra

Érdekességek, egyebek | 2014. január 31.

Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület - Számos feladat tárul elénk 2014. év elején annak érdekében, hogy a 2007-13-as eredményes időszak fejlesztéseit térségünk tovább folytathassa.

2013 decemberében a Vajdahunyad várában számos hasznos információt tudhattak meg az elnökök és munkaszervezet vezetők közvetlenül V. Németh Zsolt államtitkár úrtól, valamint Búsi Lajos Irányító
Hatóság vezető úrtól, a LEADER program 2014-20-as folytatásához kapcsolódóan. 

A vidékfejlesztési főosztály tájékoztatása szerint közgyűlési határozat benyújtása lesz szükséges, amelyben a tagok megerősítik az egyesület HACS-ként való működési szándékát, valamint azt, hogy a települési önkormányzatok fenntartják tagságukat.
 
Ennek érdekében február hónapban egy térségi jövőkép műhelyt szeretnénk tartani a közgyűlés előkészítése érdekében, melyet előre láthatóan szintén februárban fogunk megtartani.   
 
MI A TÉT? 
 
A 2014-20-as Vidékfejlesztési Program 6-os prioritása (A társadalmi
befogadás előmozdítása, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés
támogatása a vidéki térségekben) alatt kerül a LEADER programozásra, de elvben
természetesen az összes EMVA prioritásra és intézkedésre kiterjed.
(természetéből fakadóan.)
 
A 6. prioritás indikatív forráskerete a programon belül 17%, ebből CLLD/LEADER: 12 % (minimum: 5 %), azaz 150 Mrd Ft (hozzávetőlegesen 1,5 Mrd Ft/HACS. Jelenleg 2,2 milliárd fejlesztési forrással gazdálkodhatott térségünk az árfolyamok alakulása végett.)
 
Jogosult területek: vidéki térsége: (Egy vidéki térség definíció: 10.000 fő
alatt népesség és 120 fő/km2 népsűrűség)