Képeket is nyomtat

Idén is lesz jégpálya Sopronban

Érdekességek, egyebek | 2007. november 13. | Hadarits Kristóf

Már felállították a Káposztás utcában az aréna mögötti területen a műjégpálya csarnokát és rövidesen üzembe helyezik a fagyasztógépet is. A tervek szerint 20-ától várják a korcsolyázni vágyókat.

Idén is lesz jégpálya Sopronban
Előreláthatólag egy hét múlva ismét kinyit a soproni műjégpálya. – A tavalyi rend szerint szeretnénk működtetni a pályát – tudtuk meg Abdai Géza alpolgármestertől. – Idén a tavalyinál némileg olcsóbb konstrukcióban sikerült megállapodnunk a sátor bérléséről, ugyanakkor nagyobb csarnok várja a soproniakat.

A műjégpálya Sopronban immár harmadszor nyit ki. Az árakról egyelőre nem született döntés. A fedett sátorban hatvanszor harminc méteres műjégpálya, valamint büfé, ruhatár és korcsolyabérlési lehetőség is várja a kikapcsolódni vágyókat. Délelőttönként – előzetes bejelentkezés alapján – elsősorban iskolás csoportokat várnak, délután és hétvégente pedig igény szerint bárki igénybe veheti a sportolási lehetőséget.


Forrás: www.kisalfold.hu